Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Nehéz szülés volt, de megszavazták Budapest módosított költségvetését

Nehéz szülés volt, de megszavazták Budapest módosított költségvetését

Nehéz szülés volt, de megszavazták Budapest módosított költségvetését
Facebook/Karácsony Gergely

A Fővárosi Közgyűlés nemrégiben hozott fontos döntéseket, amik elsődleges célja a főváros pénzügyi stabilitásának megőrzése volt.

Vitézy Dávid, a közgyűlés egyik kiemelt szereplője úgy fogalmazott: „Döntött a Közgyűlés: a legfontosabb döntéseket a Főváros pénzügyi stabilitásának megőrzése érdekében meghoztuk.” A második félévre vonatkozóan a főváros rendelkezik törvényes költségvetéssel, amit Vitézyék is támogattak, szemben a Fidesz frakciójával, mely – mint mondta – egyedüliként nem szavazta meg azt.

A cikk a videó után folytatódik

„A Fővárosnak van törvényes költségvetése a második félévre, ezt mi is támogattuk. A Fidesz volt az egyedüli frakció, akik ezt nem szavazták meg. Hónapok óta hallgatjuk Szentkirályi Alexandrától, hogy az volt eddig a bajuk, hogy miért nincs benne a szolidaritási hozzájárulás a költségvetésben. Most bekerült, és így sem szavazták meg…” emelte ki Vitézy a Facebook oldalán.

Nemcsak a költségvetésről, hanem a főváros működését biztosító pénzügyi eszközökről is döntöttek: a folyószámla-hitel kérdésében a Tisza Párt aggályait Karácsony Gergely végül elfogadta, ami lehetővé tette a döntés megszületését. Ezt a lépést Vitézy is támogatta, aki szerint ezzel még nincsenek kint teljesen a vízből. „A másik igen fontos döntés, a folyószámla-hitel kapcsán a Tisza Párt által megfogalmazott aggályokat a főpolgármester végül elfogadta, így ez a döntés is megszületett, ezt mi is tudtuk támogatni.”

A módosított költségvetés

Miközben több részletkérdés és a pénzügyi válságterv egyes pontjai még vitákat váltottak ki a Fideszen kívüli frakciók között, ezek a nézeteltérések már nem érintik a sürgős, a működést veszélyeztető helyzet megoldását. Vitézy így összegzett: „Több részletkérdés és a pénzügyi válságterv egyes pontjai kapcsán ugyan maradtak fenn jelentős viták a Fideszen kívüli frakciók között is, de a sürgős és kritikus, a működést veszélyeztető pénzügyi helyzetet ezek már nem érintik.”

Vitézy Dávid végül egyértelművé tette, hogy a politikai csatározások helyett a felelős döntéshozatal vezetett a megoldáshoz: „Pártpolitikai csatatér helyett felelős döntések – ezt ígértem, ezt is csináljuk.”

A testület 19 igennel, 10 nem szavazat ellenében és 3 tartózkodás mellett döntött a hitelkeret megemeléséről a Karácsony Gergely főpolgármester jegyezte előterjesztés részeként, amelynek célja a fővárosi önkormányzat idei költségvetésének aktualizálása.

A büdzsét módosító rendelet értelmében a főváros augusztus 1. és szeptember 19. között legfeljebb 80 milliárd forint összegű folyószámla-hitelt vesz igénybe. A költségvetési rendelet módosítását 22 igen vokssal és 10 nem szavazat ellenében fogadták el a képviselők. A döntést a teremben taps fogadta.

Liner/MTI