A Navarone ágyúi (The Guns of Navarone) 1961-ben bemutatott brit–amerikai háborús kalandfilm, ami Alistair MacLean azonos című regényéből készült, és a korszak egyik legnagyobb kasszasikerévé vált. A film nemcsak látványos akciójeleneteivel, hanem sztárszereposztásával és korhű díszleteivel is beírta magát a filmtörténetbe.

A produkciót J. Lee Thompson rendezte, a forgatókönyvet és a produceri munkát Carl Foreman vállalta. A film 1961. április 27-én mutatkozott be Londonban, majd június 22-én az Egyesült Államokban is bemutatták. A költségvetés körülbelül 6 millió dollár volt, ami akkoriban kiemelkedően nagynak számított, a bevétel pedig meghaladta a 28,9 millió dollárt az amerikai mozikban, így a Columbia Pictures egyik legsikeresebb háborús filmje lett.

A forgatás több helyszínen zajlott: a Shepperton Studios műtermeiben, valamint Görögországban, például Rodoszon és Lindoszban, továbbá a franciaországi Corse-du-Sud területén. A film látványvilágát Oswald Morris operatőr teremtette meg, a zenét pedig a híres komponista, Dimitri Tiomkin szerezte, amely Oscar-díjra is jelölték.

Erős volt a felhozatal

A szereplőgárda igazi sztárparádé volt: Gregory Peck alakította Mallory kapitányt, David Niven Miller robbantási szakértőt, míg Anthony Quinn Andrea Stavrou görög ellenállót. A női főszerepet Irene Papas játszotta, aki Maria Pappadimos karakterét formálta meg, mellette pedig olyan színészek tűntek fel, mint Anthony Quayle, Stanley Baker, Gia Scala és James Darren.

A filmben a díszletek és a jelmezek a lehető legnagyobb mértékben igyekeztek visszaadni a második világháború hangulatát. Bár a történet fiktív görög szigeten, Navaronén játszódik, a forgatás helyszínei és a katonai felszerelések hitelesen idézték meg a korszakot. A hatalmas ágyúk, amelyek a cselekmény középpontjában álltak, speciálisan épített díszletek voltak, de a nézők számára rendkívül valóságosnak hatottak.

A kritikai fogadtatás vegyes, de összességében pozitív volt. A film hét Oscar-jelölést kapott, köztük a legjobb film kategóriában, és végül elnyerte a legjobb vizuális effektekért járó Oscar-díjat. A kritikusok kiemelték a feszült hangulatot, a látványos akciókat és a színészi alakításokat, ugyanakkor néhányan hosszúnak találták a 158 perces játékidőt.

A Navarone ágyúi máig a háborús filmek klasszikusának számít, amely nemcsak a közönségsikert, hanem a szakmai elismerést is elnyerte. A film 1978-ban folytatást kapott Navarone ágyúi 2. – Az új különítmény címmel, de az eredeti alkotás maradt az, mely a műfaj egyik etalonjává vált.