A 2026-os cannes-i filmfesztivál rangos mezőnyében James Gray neve az egyik legnagyobb tekintélynek számít az amerikai rendezők között, még akkor is, ha a széles közönség számára továbbra sem tartozik a legismertebb alkotók közé.

A rendező 2019-ben jutott el karrierje csúcspontjára, amikor stúdiótámogatással elkészíthette nagyszabású sci-fijét, az Ad Astrát, amelyben Brad Pitt alakította a főszerepet, ám a film a pénztáraknál végül elmaradt a várakozásoktól.

Noha a mintegy 90 millió dolláros költségvetéshez képest szerényebb bevételt hozott, a kritikusok elismerően nyilatkoztak a produkcióról, ami sokak szerint a 21. század egyik legambiciózusabb űreposza lett, még ha a bemutató időpontja, a szeptemberi premier, eleve hátrányos helyzetbe is hozta a forgalmazás szempontjából.

A végső változat

A Collider szerint Gray később nyíltan beszélt arról, hogy a végső változat nem tükrözi teljes mértékben az elképzeléseit, és egy 2022-es interjúban úgy fogalmazott, hogy a Disney és a 20th Century Studios összeolvadása miatt minden „vállalati szinten teljesen elromlott”, ami szerinte jelentősen befolyásolta a film sorsát.

G

Kövess minket a Google-ben

Legyen a Liner a követett forrásod

Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.

Beállítom

A rendező legnagyobb kifogása a főhős, Roy McBride belső narrációja volt, amelyet „butának” nevezett, ugyanakkor ez az elem a nézők körében is megosztónak bizonyult, mivel sokan úgy vélik, hogy a túlmagyarázó hangalámondás alábecsüli a közönség intelligenciáját. Egy olyan, operai léptékű sci-fiben, ahol a látvány és a dermesztő világűr atmoszférája önmagában is erőteljesen közvetíti a történetet, valóban szokatlan döntés a főszereplő folyamatos belső monológjára támaszkodni, amely időnként a Szárnyas fejvadász eredeti változatának Harrison Ford-féle narrációját idézi.

Ennek ellenére Pitt visszafogott, melankolikus hangja fokozza a film magányos és fenyegető hangulatát, és a narráció végül inkább a karakter részévé válik, semmint puszta mankóként szolgálna a történetvezetésben.

Az Ad Astra látványvilága

Az Ad Astra látványvilága kétségtelenül a műfaj élvonalába emeli a filmet, hiszen a díszletek, az űrhajók és az egyenruhák textúrája, kopottsága és részletgazdagsága olyan hitelességet sugall, mintha egy NASA-dokumentumfilmet látnánk, miközben a Földre visszatekintő képsorok egyszerre keltik a törékenység és a kozmikus jelentőség érzetét.

Gray a grandiózus sci-fi keretei között földközeli, emberi történetet mesél el, amelyben Roy McBride küldetése egy potenciálisan végzetes kozmikus fenyegetés kivizsgálására irányul, ám az utazás során saját múltjával is szembe kell néznie, különösen az eltűnt édesapja emlékével, akit Tommy Lee Jones alakít súlyos jelenléttel.

Brad Pitt és a belső traumák

Brad Pitt ugyanabban az évben, amikor Oscar-díjat nyert a Volt egyszer egy Hollywood mellékszerepéért, itt egy belső traumákkal terhelt asztronautát formál meg, akinek személyes válsága összefonódik az univerzum végtelenségével, és akinek magánya a világűr fizikai elszigeteltségében is visszatükröződik. A film nem csupán meditatív dráma, hanem feszült akciójeleneteket is felvonultat, köztük egy holdfelszíni üldözést, amely lélegzetelállító intenzitásával a klasszikus akciófilmek energiáját idézi meg kozmikus környezetben.

Azok számára, akik a Csillagok között érzelmi és filozófiai mélységét keresik más alkotásokban is, az Ad Astra méltó kísérődarab lehet, hiszen a látványos sci-fi elemek mögött a sors, a halandóság és az emberi kapcsolatok kérdéseit vizsgálja, miközben tiszteleg az olyan klasszikusok előtt, mint a 2001: Űrodüsszeia vagy a Solaris. Bár a bemutató idején nem kapta meg a neki járó figyelmet, a film minden adottsággal rendelkezik ahhoz, hogy az évek során komoly kultusztábora alakuljon ki.