A The Cold Blue című dokumentumfilm 2018-ban jelent meg az HBO gondozásában, és különlegessége abban rejlik, hogy a második világháború egyik legnagyobb hatású haditudósítását rekonstruálja – méghozzá eredeti, 1943-as felvételek alapján. A film alapjául William Wyler legendás rendező elveszettnek hitt nyersanyagai szolgáltak, amiket a Memphis Belle: A Story of a Flying Fortress című 1944-es dokumentumfilm forgatásakor rögzítettek a levegőben, B-17-es bombázók fedélzetén.

A felvételek több mint 70 évig porosodtak az amerikai Nemzeti Archívumban, mígnem Erik Nelson dokumentumfilmes 2016-ban felfedezte őket. A nyersanyagok ugyan karcosak, fakók és porosak voltak, de a digitális restaurálás és mesterséges intelligencia segítségével sikerült olyan minőségben helyreállítani őket, hogy a nézők szinte úgy érezhetik, mintha ők is a bombázók fedélzetén lennének. A film 72 perces játékideje alatt a nézők a 8. amerikai légierő pilótáinak szemszögéből élhetik át a háborús bevetéseket.

A film Nemcsak a képi világot rekonstruálja, hanem a túlélő veteránok visszaemlékezéseit is megszólaltatja. A narrációban olyan egykori pilóták és személyzeti tagok szólalnak meg, akik maguk is részt vettek a bevetéseken. A visszaemlékezések személyes hangvétele és a restaurált képek együttese olyan atmoszférát teremt, amely egyszerre dokumentarista és mélyen emberi.

A rendező, Erik Nelson célja az volt, hogy ne csupán történelmi dokumentumot készítsen, hanem érzékeltesse, milyen lehetett a háború a levegőből, a fiatal amerikai katonák szemszögéből. A film zenéjét Richard Thompson szerezte, ami finoman aláfesti a képek drámaiságát, anélkül hogy elvonná a figyelmet a történelmi tartalomról.

A The Cold Blue nemcsak technikai bravúr, hanem történelmi jelentőségű alkotás is. A felvételek egy része olyan bevetéseken készült, ahol a stáb tagjai – köztük maga William Wyler is – valódi életveszélyben dolgoztak. A film így a háború dokumentuma, és tisztelgés is azok előtt, akik a frontvonalban és a kamera mögött egyaránt helytálltak.