Márki-Zay Péter szerint ez óriási hiba Magyar Pétertől, Fidesz kétharmad is jöhet
Hódmezővásárhely polgármestere egy műsorban szót ejtett egyebek mellett a 2026-os választások esélyeiről, a Tisza Párt elnökéről és az előválasztás fontosságáról.
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendégeként többek között arról beszélt: az előválasztás elutasítása óriási hiba a Tisza Párt és annak elnöke részéről, mert enélkül nehéz lesz mozgósítani a taktikai szavazókat.
„Ez egy rossz döntés Magyar Péter részéről, hogy nem hajlandó előválasztásra kiállni” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az előválasztás lehetőséget adna az esélyesebb jelölt kiválasztására a Fidesz ellenében.
„Nagyon sok olyan körzet lesz, ahol az embereknek igenis fontos lesz tudni, hogy egy eddigi ellenzéki országgyűlési képviselő az esélyesebb a Fidesz legyőzésére” – magyarázta. Márki-Zay példaként említette Hadházy Ákos esetét, aki szerinte egyedül is képes lenne győzni, ám ez nem minden körzetre igaz. A választási rendszert elemezve figyelmeztetett: ha nem történik előválasztás, akkor a Fidesz akár 35-40%-os eredménnyel is győzhet a körzetekben. „És emiatt akár kétharmada lehet ’26-ban. Tehát óriási hiba a Magyar Péter és a Tisza részéről nem belemenni egy előválasztásba” – emelte ki.
Magyar Péter nagy hullámokon szörföl
Majd arra utalt, miszerint a kormányzati kommunikáció bárkit, aki az ellenzékkel szemben kritikát fogalmaz meg, azonnal „Gyurcsány embereként” bélyegez meg, s szerinte ez nem is fog változni. Míg arra a kérdésre, miért lehet most a Tisza Párt alternatíva, ha 2022-ben az ellenzéki összefogás nem tudott eredményt elérni, Márki-Zay úgy felelt: „Magyar Péter lehet egy nagyon jó szörfös, de az a hullám, amin lovagol, az sokszor akkora, mint ami volt 2022-ben”. Véleménye szerint ma már a fideszes szavazók egy része is elégedetlen a rendszerrel, de a párton belül is érzékelhető az elégedetlenség.
Mint mondta, erről fideszes támogatók és egy fideszes polgármester beszélt neki korábban. Végül még arra tért ki, miszerint az ellenzék számára a legfontosabb feladat az, hogy hiteles alternatívát kínáljon, amely nemcsak a kormányváltásra, hanem az ország helyreállítására is képes. Ennek eszköze lehet az előválasztás, amely lehetőséget adna a legesélyesebb jelölt kiválasztására, valamint a választók aktivizálására – hangzott el Hódmezővásárhely polgármesterétől az ATV műsorában.
Korábban egyébként azt is megírtuk, hogy Orbán Viktor elmondta, mi az ellenszerük Magyar Péterrel szemben. A magyar miniszterelnök hosszasan beszélt a baloldal korábbi bukásairól, és arról, hogy jelenleg mit gondol a Magyar Péter vezette ellenzékről, erre itt tértünk ki bővebben. Mindemelett arról is beszámoltunk, hogy Nagy Feró szerint Magyar Péter könnyen Márki-Zay Péter sorsára juthat. A Kossuth-díjas rockzenész úgy látja, a politikus „a mi kétharmadunkat nem fogja befolyásolni”.