Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,27 Ft
Euró
401,38 Ft
Font
479,49 Ft
Bitcoin
62,367 $

Márki-Zay Péter ismét a kutyák védelmére kelt

Márki-Zay Péter bejelentette, pályázatot írnak ki a vásárhelyi ebrendészeti telep üzemeltetésére, ami fontos mérföldkő lehet.

...svg content...Fotó: Facebook/Márki-Zay Péter
Belpolitika

Takács Petra

Szerkesztő

Márki-Zay rövid időn belül nem kevés panaszt kapott a vásárhelyi ebrendészet vezetőivel kapcsolatban. Azt mondja, nem ez az első eset, míg évekkel ezelőtt a befogadott kutyák elaltatása volt a felháborodás tárgya. Emiatt többek között a megyei főállatorvossal is egyeztetett, aki végül mindent rendben talált.

„Az utóbbi hetekben számos panasz érkezett hozzám a vásárhelyi ebrendészet vezetőjével kapcsolatban – nem először. Évekkel ezelőtt a befogott kutyusok elaltatása volt a felháborodás tárgya – akkor a megyei főállatorvossal is egyeztettem, aki mindent rendben talált a vásárhelyi telep működésével kapcsolatban, a munkatársunk pedig biztosított afelől, hogy ilyen eset csak akkor fordul elő, ha az állat menthetetlen és gondozásba sem adható. (Főállatorvos úr ugyanakkor az állatvédők és menhelyek esetében is számos visszásságot tárt már fel, aminek megelőzése nagyrészt éppen az ő feladata.)” Soron kívül Az árvíz miatt megindult fák veszélyesek, lezárták a Duna-part egy szakaszát Budapestnél

Az újabb panaszok már egy, a város belterületén történt súlyos esetről szóltak. Éles lőfegyvert használtak egy kutyával szemben, illetve Makón szintén regisztráltak egy megrázó esetet, amiről Márki-Zay videót is látott. „Az újabb panaszok azonban egy a város belterületén 2023-ban történt kutya elleni éles lőfegyverhasználatról, valamint egy Makón, de az immár ott is dolgozó, ügyben érintett munkatársunk által történt állatkínzás-gyanúról szólnak (utóbbiról videót is láttam) – mindkét eset elfogadhatatlan, és mindkét eset a rendőrségre tartozik, ahova a feljelentéseket az érintettek meg is tették, amit magam is kértem és helyeseltem.”

Hódmezővásárhely vezetője megvárja a rendőrségi vizsgálatok eredményét, ugyanakkor az ügyet nem hagyja annyiban. Emiatt arra kéri az illetékeseket, hogy írjanak ki egy pályázatot a terület működtetésére. Azt is mondja, heteken belül egy közbeszerzést folytatnak le, majd kiválasztják a legalkalmasabb vállalkozást.

Csatlakozz a Liner.hu szerkesztői csapatához!

„Természetesen mindenkit megillet a védekezés joga, ezt munkatársunknak is biztosítani fogom, ahogy a rendőrségi vizsgálatok eredményét is meg kell ismerjük – de már addig is kértem az ebrendészetet üzemeltető HMSZ Zrt. vezetését, hogy haladéktalanul írjanak ki pályázatot a terület működtetésére – ezen pályázat része lesz a szakszerűség mellett az állatvédelem szempontjainak maximális figyelembevétele is. Várhatóan heteken belül egy közbeszerzést fogunk lefolytatni és így fogjuk kiválasztani a legalkalmasabb vállalkozást – kérek minden érdeklődőt, hogy feltétlenül nyújtson be pályázatot.”

Személyes szinten is fontosnak tartja az állatok védelmét, néhánya éve például egy 12 éves rákbetegséggel küzdő juhászkutyát fogadtak örökbe, majd jöttek a többiek. Igyekeznek ezzel példát mutatni azok számára, akik megengedhetik maguknak a kutyatartást, ideális körülmények között.

„Hódmezővásárhelyen eddig is adtunk támogatást az állatvédő egyesületeknek (éves civil pályázatunk keretében), valamint csak az elmúlt egy évben egy vadonatúj, igényes kutyafuttatót építettünk, egy másikat pedig felújítottunk (ezt folytatjuk a közeljövőben egy harmadik kutyafuttató építésével). Személy szerint is fontosnak tartom az állatok védelmét és a kulturált, humánus állattartást – feleségem, Felícia pedig aktív partnere a városi állatvédőknek. Az ő révén néhány éve mi is befogadtunk egy 12 éves rákos német juhászkutyát (költséges műtétekkel és gyógyszerekkel évekkel hosszabbítva meg az életét), azóta pedig egy fiatal farkaskutya (lásd a két évvel ezelőtti fotón) és már korábban két tacskó-rotweiler kutyus gazdái lettünk (egyikünk Felícia képén látható is).”

Magyar Péter „hatalmas tömeget” ígér a közmédia épülete elé, és élő felszólalást követel

Egyelőre nem tudni, pontosan hányan lesznek ott a Magyar Péter által szervezett demonstráción szombaton, de a Tisza Párt vezetője hatalmas tömeget vizionál.