„Már megszoktuk a robbanásokat” – ukrán civilek a háború árnyékában
Sokaknak esélyük sincs elhagyni a nagyvárosokat, de vidéken is aggasztó a helyzet.
Tüzérségi támadásban megrongálódott toronyház Kijevben. MTI/EPA/Szerhij DolzsenkoUkrajna-szerte heves harcok dúlnak, akiknek pedig nem sikerült a háború elmenekülniük, azok barátoknál, pincékben, metróaluljárókban húzzák meg magukat, míg el nem múlik a veszély. A helyiek az elmúlt napok szörnyű tapasztalatairól meséltek a The Guardiannek.
Buka közvetlenül Kijev mellett található, közel a stratégiai fontosságú, oroszok által azóta már elfoglalt Antonov-repülőtérhez. A 47 éves újságíró, Evgenija mindössze néhány kilométerre van a harcoktól:
„Kilenc felnőttel, három gyerekkel, és a háziállatainkkal menekültünk le a pincébe. Idelenn nincs internet, de amikor odakinn kicsit lecsillapodik a helyzet, kimegyünk, és megpróbálunk wifire csatlakozni. Az első sokk elmúlt. Már hozzászoktunk a lövések és robbanások hangjához, így már nem félünk kimenni. Bár már nyolc éve tart a háború, még mindig lehetetlen elhinni, hogy Európa közepén bombák és rakéták pusztítanak. Nem értjük, mire vár a világ a szankciókkal” – mondta.
A 30 éves Nikita angolt tanít Harkovban, először a családjához, majd egy barátjáthoz menekült, akinél pince is van:
„Azért jöttünk ide, mert a város határánál található 16 emeletes épületben lévő lakásom környéken jelenleg is összecsapások zajlanak. Nehéz leírni, hogy mit érzünk. Még mindig nem tudjuk elhinni. Még mindig megdöbbent. De büszkék vagyunk a hőseinkre.
Félünk az orosz megszállástól, de azt akarjuk, hogy továbbra is egy független, szabad, fejlődő Ukrajnában élhessünk. Nem akarjuk elrejteni identitásunkat és az európai értékekben való hitünket.”
Vik 33 éves, Kijevben dolgozott grafikusként, a háború elől egy vidéki faluba menekült:
„Tegnap kora reggel menekültem el Kijevből, nem sokkal azután, hogy felébredtem a rakéták hangjára. Korábban mindent előkészítettem, egyedül a városból kivezető dugó nehezítette meg a dolgomat. Ez kulcsfontosságú volt, akik nem készültek fel, nem tudtak elmenekülni Kijevből.
Szerencsére a szüleimet is magammal tudtam hozni, most egy nyugat-ukrajnai kis faluban vagyunk, ahonnan származom. Itt ugyan nem hallani lövéseket, de nem érzem magam biztonságban. Reménykedem, hogy a „szabad világ” valahogy segít nekünk.”
