A munkáshitel rendkívül népszerű lett a jogosultak körében.
Pénteki Facebook-bejegyzésében Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos arról számolt be, hogy már 25 ezer fiatal nyújtotta be igénylését a munkáshitelre.
A Facebook-oldalán közzétett videóban kiemelte: a konstrukció szabadon felhasználható, kamatmentes kölcsön, melyhez ingatlanfedezet nélkül lehet hozzájutni.
A hitel összege akár 4 millió forint is lehet, a futamideje pedig elérheti a 10 évet. Nyitrai elmondása szerint a fiatalok jellemzően vállalkozásindításra, eszközbeszerzésre vagy gépjármű vásárlásra fordítják az így kapott összeget.
A miniszterelnöki biztos hangsúlyozta: a kormány a fiatalok élethelyzetéhez igazodva biztosít támogatást, így a tanulók számára diákhitellel, a dolgozók számára pedig munkahitellel kíván segítséget nyújtani.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
A videóban az is elhangzott, hogy „aki tudatosan szeretné felhasználni a munkáshitelt, az kezelheti akár befektetésként is, és állampapírba is teheti azt”.



