Több milliót nyerhet, aki felveszi és befekteti a munkáshitelt
Aki nem akarja éppen semmire elkölteni, még annak is érdemes felvenni a kamatmentes munkáshitelt, ugyanis rögtön befektetheti.
Jól járhat az, aki felveszi a munkáshitelt, de nem költi el, hanem biztonságos befektetésbe teszi, amelyen nem veszíthet, és fix vagy előre tudott módon változó kamatot kap. Ilyen lehetőség például magyar állampapírba tenni a pénzt. A Bank360 szerint többféle megoldás is van erre, az egyik az, ha a fiatal vesz 3,998 millió forintért 3 720 000 forint névértékű 2035/A jelzésű tízéves államkötvényt. Ez a konstrukció minden októberben 260 ezer forint kamatot fizet, amiből a 12 havi törlesztőből 7,5 havi kijön.
Ha a fiatal a másik 4,5 havi, vagyis nagyjából 160 ezer forintnyi törlesztőrészletet ki tudja gazdálkodni, akkor a tízéves futamidő végén megkap egyben 3,98 millió forintot – részletezik. De felmerülhet az is, hogy lakossági állampapírt vásároljon a munkáshitelt igénylő fiatal. A legegyszerűbb választás a változó kamatozású, és lejárat után magától megújuló MÁP Plusz, amivel évente 5,75-6,75 százalék hozamot lehet elérni. Mint kiemelik, ezzel hat év után több mint 1,4 millió forint hozama lesz a befektető fiatalnak – szemlézte a cikket a Telex.
Egy harmadik változat lehet, ha a fiatal FixMÁP-ba teszi a pénzét, ami negyedévente 1,625 százalékot kamatozik. Ez 4 millió forint befektetés esetén havi 65 ezer forint, ami majdnem kéthavi törlesztőrészlet. A FixMÁP viszont három év múlva lejár, akkor új befektetés után kell majd nézni – jegyzik meg. A Bank360 felsorol még néhány opciót az inflációval változó kamatozású prémium állampapíroktól a bónusz magyar állampapírokon át a mostanában egyre népszerűbb bankbetétekig. A megoldásokban közös, hogy a munkáshitel okos felhasználásával ki lehet hozni belőle 1-2 millió forint hozamot.
Ebben a cikkben arra is kitértünk, hogy már több mint 12 ezren igényelték a munkáshitelt, tolonganak érte: szabályosan tolonganak az emberek a munkáshitelért, ami továbbra is nagy sikernek tűnik a kormány részéről. 7800 ügyletet pedig folyósítottak is február végén, míg akkor 4800 ügylet folyamatban volt. Az átlagos hitelösszeg pedig 3,9 millió forint, ami gyakorlatilag a maximum is, mivel 4 millió forintig lehet igényelni ezt a hitelformát.