Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Lucernával csapták be – 14,5 millió forintot csaltak ki egy idős asszonytól

Lucernával csapták be – 14,5 millió forintot csaltak ki egy idős asszonytól

Lucernával csapták be – 14,5 millió forintot csaltak ki egy idős asszonytól
Unsplash/Mihály Köles

Ráadásul eddig csupán 70 ezer forint térült meg a hatalmas kárból.

Több mint 14,5 millió forint kárt okozott egy idős nőnek négy csaló, akik ráadásul rokoni kapcsolatban állnak egymással – derült ki a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség közleményéből. A Győri Járási Ügyészség jelentős kárt okozó, bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás miatt emelt vádat a vádlottak ellen.

A történet lucernavásárlás ürügyén kezdődött: a négy vádlott 55 körbála takarmányt vitt el az asszonytól, de sosem fizették ki. ugyanis a nő elmesélte nekik, hogy férje halála után hagyatéki gondjai támadtak. A csalók felajánlották segítségüket, cserébe a lucerna árát sem kellett kifizetniük.

Egyikük később egy budapesti ügyvédnek adta ki magát, és különféle ürügyekkel – például peres költségekre, munkadíjra és iratbeszerzésre – összesen 13,5 millió forintot vett át a sértettől.

Ezen felül azzal is pénzt csaltak ki, hogy egyikük állítólag megbetegedett a lucerna porától, és a „kórházi költségekre” is több alkalommal kértek pénzt. Sőt, egyik látogatásuk alkalmával elvittek négy konyhakész tyúkot is – mondván, azt is majd később rendezik.

Összesen 14.657.500 forint kárt okoztak a sértettnek, amiből mindössze 70 ezer forint térült meg. Az ügyészség szerint a vádlottak közül ketten már felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt álltak, míg harmadik társuk szintén büntetett előéletű. A vádirat szerint beismerés esetén mindannyian letöltendő börtönbüntetésre számíthatnak. Az ügyben a Győri Járásbíróság fog ítéletet hozni.