Los Angeles-i tűzvész: letartóztatják azokat, akik nem teljesítik az evakuálási parancsot
A megyei seriff nagyon egyértelműen fogalmazott, miszerint a fosztogatók mellett azokat is letartóztatják, akik nem tesznek eleget az evakuálási parancsnak.
Kiderült, hamarosan nemcsak a tűzvész lesz az egyetlen gondjuk a Los Angelesben élőknek. Többek között az űrből is látszik, mekkora a tűz, és az milyen mértékű pusztítást végzett, illetve végez továbbra is, mert távolról sincsenek túl a tűzoltók a nehezén, hatalmas területen harcolnak a lángokkal.
A legutóbbi hivatalos sajtótájékoztató ideje alatt a hatóságok figyelmeztették a fosztogatókat, akiket aljas gazembereknek neveztek. Mindenkit arra kérnek, legyenek résen, mert egyesek ki akarják használni azokat, akik veszteségeket szenvedtek a tűzvészben. Külön üzenetet fogalmaztak meg a bűnözőknek, azoknak is, akik az interneten keresztül próbálják kihasználni a helyzetet.
Kivétel nélkül letartóztatják őket és bíróság elé fognak állni. Miután rendkívüli helyzet van érvényben, az ehhez hasonló bűncselekményekért súlyos büntetés járhat. Világos és hangos üzenetet kaptak a bűnözők, akik semmire jóra nem számíthatnak, ha elfogják őket, márpedig ez a tervük a rendőröknek.
A seriff arra is figyelmeztette az embereket, letartóztathatják azokat is, akik figyelmen kívül hagyták az evakuálási parancsot. A megyei seriff kijelentette, minden személyt letartóztatnak, akik figyelmen kívül hagyják a kiürítési parancsot. A tiszteknek étellel és takaróval kellett ellátniuk azokat az embereket, akik nem tettek eleget a parancsnak, és az érintett területen maradtak, amivel nemcsak a saját életüket sodorják veszélybe.
NE HAGYD KI
Mint arról a Sky News is beszámolt, azok, akik így cselekszenek, egyértelműen vétséget követnek el, hiszen ezekért az emberekért a tűzoltók és a rendőrök az életüket kockáztatják, ha a házakban és a területen maradnak. 179 ezer ember áll jelenleg evakuálási parancs alatt, korábban ez a szám 130 ezer volt, míg 200 ezer főhöz juttattak el evakuálási figyelmeztetést. Kiemelték, eddig összesen 20 főt tartóztattak le fosztogatás vádjával, de ez a szám is várhatóan növekedni fog.