Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

A Liverpool edzője „egyedinek” nevezte Szoboszlait a Lille elleni BL-meccs előtt

A Liverpool vezetőedzője, Arne Slot látványos összecsapásra számít a Lille ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

...svg content...Fotó: Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa (k) csapattársaival, miután megszerezte csapata harmadik gólját az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság Tottenham Hotspur-Liverpool mérkőzésén Londonban 2024. december 22-én. MTI/AP/Dave Shopland
Sport

Kiss László

Szerkesztő

A holland szakember elismerően nyilatkozott a francia együttesről, amely idén már legyőzte az Atletico Madridot és a Real Madridot is. A Liverpool eddig hibátlan mérleggel, hat győzelemmel vezeti csoportját, míg a Lille 13 ponttal a nyolcadik helyen áll.

Slot a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón külön kiemelte a Lille edzőjének munkáját, akivel már korábbról is ismerik egymást. „Néhány évvel ezelőtt találkoztunk, amikor még a Rennes-nél dolgozott, de már akkor is lenyűgözött a csapata játéka” – nyilatkozta a Liverpool menedzsere.

A francia csapat teljesítményével kapcsolatban elmondta, „Nem meglepett, hanem lenyűgözött a szereplésük. Minden pontjukat megérdemelték, ráadásul nem gyenge ellenfelek ellen szerezték azokat. Játszottak a Sporting, a Juventus, az Atletico és a Real Madrid ellen is.”

Nunez is szóba került

Slotot kérdezték Darvin Nunez teljesítményéről is, aki a legutóbbi bajnoki mérkőzésen két alkalommal is betalált a Brentford hálójába. A játékossal kapcsolatban Slot elmondta, hogy jelen pillanatban a következetesség jelenti számára a legnagyobb kihívást. „Csak néhány játékos képes a világon arra, hogy háromnaponta ugyanolyan magas szinten teljesítsen. Nunez ahhoz a nagyobb csoporthoz tartozik, akik sokszor játszanak kiválóan, de nem minden alkalommal”, mondta.

Egy újságíró arra volt kíváncsi, hogy nem lenne-e itt az ideje pihentetni az olyan játékosokat, mint Ryan Gravenberch, aki szinte a szezon teljes első felét végigjátszotta. Slot erre válaszul úgy fogalmazott, hogy vannak játékosok, akiket nem feltétlenül lehet pótolni egy másikkal, és itt kitért Szoboszlaira is, akinek a játékstílusát egyedinek nevezte.

„Talán nincs pontosan olyan játékosunk, mint Ryan, de ez szinte mindegyikükre igaz. Dom egyedi a maga módján, ahogy Mo is. Van egy Cody Gakpónk, akit nem tudok Luchóhoz hasonlítani, ugyanis bár hasonló pozícióban játszanak, de a játékstílusuk eltérő”, mondta.

A szakember végezetül elmondta, hogy a Lille ellen egy nyitott mérkőzésre számít, mivel a francia csapat minden ellenfelét letámadja, legyen szó akár az Olympique Marseille-ről vagy a Real Madridról. „Változást jelent majd számunkra az utóbbi mérkőzésekhez képest, mivel a Lille szereti a labdát hátulról felépíteni”, tette hozzá.

Trump terve kiboríthatja az atomfegyvereket birtokló Észak-Koreát

Trump terve kiboríthatja az atomfegyvereket birtokló Észak-Koreát

Észak-Koreára más idők várhatnak Donald Trump visszatérésével, hiába találkozott korábban az elzárt ázsiai ország vezetőjével, ami történelmi volt.

Beindult a Debrecen az NB1-ben, az MTK-t is legyőzték Dzsudzsákék

Remek formában van a Debrecen, akik hosszú idő után elmozdultak a kiesőzónából, már a Zalaegerszeg van a helyükön a Kecskemét előtt a tabella legvégén.