Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
371,32 Ft
Euró
394,25 Ft
Font
461,76 Ft
Bitcoin
62,562 $

Csodával határos módon a rákot és a HIV-et is legyőzte egy amerikai férfi

Paul Edmonds egyik orvosa reméli, hogy a jövőben másoknak is segíthetnek majd ily módon.

Fotó: Unsplash / Illusztráció
Orvostudomány

Koós Alexandra

Szerkesztő

Csodával határos módon a rákot és a HIV-et is legyőzte egy kaliforniai férfi, amit egy bizonyos kezelésnek köszönhet – írja a 24.hu a Science Alertre hivatkozva. Mint kiderült, Paul Edmonds-ot még az 1980-as években diagnosztizálták HIV-vírussal, emellett pedig a leukémiával is szembe kellett néznie.

Utóbbiból egy allogén őssejt-transzplantáció nevű eljárásnak köszönhetően tudott kilábalni, amely során egy hasonló genetikájú ember őssejtjeit ültették be a csontvelőjébe, ahol egészséges vért tudtak termelni. Emellett viszont egy nem várt, de kedvező hatásuk is volt: ellenállónak mutatkoztak a HIV-vel szemben – derül ki a cikkből.

A férfi gyógyulását elősegítő orvosi csapat a New England Journal of Medicine című folyóiratban megjelent levélben számol be az esetről, amelyben arra is kitérnek, hogy Edmonds az őssejtek beültetésekor már 31 éve élt HIV-betegként, ugyanis még 1988-ban állapították meg nála a betegséget, amelyre akkor még egyfajta „halálos ítéletként tekintett”.

A 90-es években azonban egy terápia sikeresen elnyomta a vírust. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a kezelés nem tudja meggyógyítani a betegséget, vagyis a kórokozó továbbra is jelen volt a szervezetében. Legalábbis addig, amíg az ellenálló őssejteket be nem ültették, a transzplantáció óta ugyanis semmi nyoma nem látszik a HIV-nek nála.

De a szakértők azt is kiemelik, hogy az őssejt-transzplantáció jelentős kockázatokkal jár, nem minden HIV-fertőzött kaphat ilyen jellegű kezelést. Viszont Jana Dickter, Edmonds egyik orvosa reméli, hogy a jövőben másoknak is segíthetnek majd ily módon. Emellett korábban azt is megírtuk, hogy egyre hosszabbak a transzplantációs várólisták: vesetranszplantációnál például bő három év.

Terrortámadásnak minősítették az esti késes támadást Ausztráliában, 15 éves az elkövető

Terrortámadásnak minősítette a kormány a tegnap esti templomi késelést, ami lehetővé teszi a rendőrség számára, hogy rendkívüli jogköröket alkalmazzon a nyomozás ideje alatt.