Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,05 Ft
Euró
393,41 Ft
Font
460,77 Ft
Bitcoin
70,305 $

Letartóztatták annak a csoportnak a vezetőit, akik magyar politikusok ellen akartak merényletet elkövetni

Letartóztatták azt a két férfit, akiket a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya csoport vezetőiként az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásával és politikusok megölésének előkészületével gyanúsítanak – közölte a Fővárosi Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.

Police.hu
Belföld

Takács Petra

Szerkesztő

A Budai Központi Kerületi Bíróság október 29-ig elrendelte a két férfi letartóztatását szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt. A végzés nem végleges – áll a közleményben. Az egyik férfi ellen felfüggesztett szabadságvesztésének hatálya alatt indult ez az eljárás.

A megalapozott gyanú szerint a két férfi létrehozott egy Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya nevű, az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló szervezetet, amelyben az egyik gyanúsítottat bírói hatalommal ruházták fel. A másik gyanúsított feladata a végrehajtói hatalom megszervezése volt. Soron kívül Nagy tűz miatt kellett 50 embernek menekülnie egy budapesti társasházból

A gyanúsítottak az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására konkrét lépéseket is tettek, amikor gyűlésükön és az interneten a tagságukat a kormány tagjainak, vezető politikusoknak, bíróknak, közéleti szereplőknek a megölésére hívták fel. Ennek érdekében toborzásba is kezdtek. A nyomozás még folyamatban van.

A két férfit jelenleg emberölés előkészülete és az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása bűntettével gyanúsítják. A Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn közölte, hogy emberölés előkészületének bűntette miatt őrizetbe vették a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya csoport két vezetőjét. Kedden arról tájékoztatott a főügyészség, hogy állam elleni bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsították a két férfit.

Ennyi volt, Xabi Alonso biztosan nem lesz Szoboszlaiék edzője

A legfrissebb hírek szerint a Liverpool kiszállt a versenyből, így nem Xabi Alonso fogja követni a távozás előtt álló Jürgen Kloppot a kispadon.