Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Valami megváltozott Lengyelországban, tömegek mentek utcára a kormány és az EU migrációs politikája miatt

Valami megváltozott Lengyelországban, tömegek mentek utcára a kormány és az EU migrációs politikája miatt

Valami megváltozott Lengyelországban, tömegek mentek utcára a kormány és az EU migrációs politikája miatt
Shutterstock

Szombaton mintegy nyolcvan lengyel városban, köztük Varsóban, Krakkóban, Poznanban és Gdanskban is utcára vonultak a tüntetők a lengyel kormány, valamint az Európai Unió migrációs politikája ellen. A megmozdulásokat a Konföderáció nevű jobboldali ellenzéki tömörülés szervezte, amely a demonstrációkat a "Határvédelmi Mozgalom" nevében hirdette meg.

A tiltakozások egyik fő üzenete az volt, hogy a tüntetők nem hajlandók elfogadni az EU által erőltetett, valamint a Donald Tusk vezette lengyel kormány által támogatott bevándorláspolitikát. A Konföderáció hivatalos közleménye szerint: „Ma Lengyelország-szerte az utcára vonulunk, hogy kimondjuk: elég volt az EU által erőltetett, Donald Tusk kormánya által támogatott tömeges bevándorlási politikából” – olvasható a szervezet X-felületén közzétett bejegyzésben.

A cikk a videó után folytatódik

A tüntetéseken számos résztvevő lengyel zászlót lengetett, illetve olyan transzparenseket emeltek a magasba, amiken a nemzeti identitás megőrzését, valamint a határok szigorú védelmét követelték. A szervezők szerint a demonstrációk egyértelmű válaszok arra, hogy „a kormány passzívan szemléli az egyre növekvő számú illegális határátlépést”

Egyre nagyobb a feszültség

A tüntetések során Krzysztof Bosak, az alsóház alelnöke és a Konföderáció egyik meghatározó politikusa a Bialystok városában tartott beszédében kemény hangot ütött meg. Bosak szerint „a kormány gyakorlatilag lemondott a migrációs politikáról, és csak a brüsszeli utasításokra vár”. A politikus felszólította a varsói vezetést, hogy azonnal zárja le a Németországból visszatoloncolt migránsok előtt a határokat, és tegyen hathatós lépéseket az illegális bevándorlás megfékezésére az ukrán, litván, fehérorosz és szlovák határszakaszokon is.

A beszéd egyik legmegosztóbb pontja az volt, amikor Bosak a rendvédelmi szervek hatáskörének bővítését sürgette:
„Követeljük, hogy a határőrök, valamint az őket támogató rendőrök és katonák jogszerűen alkalmazhassanak fegyvert azokkal szemben, akik nem engedelmeskednek a hivatalos felszólításnak” – jelentette ki a politikus.

Az országos tiltakozások során több százan gyűltek össze Lublinban, Rzeszówban, Krakkóban, Torunban, Lódzban, Wroclawban és Szczecinben is. A legnagyobb létszámot Katowicében regisztrálták, ahol a szervezők szerint körülbelül háromezren csatlakoztak a megmozduláshoz. Több helyszínen a demonstrálók egyperces néma csenddel emlékeztek meg a júniusi toruni tragédia áldozatáról, akit egy külföldi férfi előbb megerőszakolt, majd meggyilkolt – az eset különösen felerősítette a bevándorlással szembeni indulatokat.

Nem mindenütt zajlottak le békésen a demonstrációk

Nem mindenütt zajlottak le békésen a demonstrációk: Varsóban, Lódzban és Gdanskban baloldali szervezetek ellentüntetéseket szerveztek, amelyeket a rendőrség kordonnal választott el a jobboldali felvonulásoktól, így elkerülve a közvetlen összetűzéseket.

Lengyelország 2021 óta különösen élesen reagál a migrációs hullámokra, főként a fehérorosz határ irányából. 2025 júliusában újabb intézkedések léptek életbe: a német és a litván határszakaszokon is visszaállították az ellenőrzéseket, részben a Németországból visszatoloncolt migránsok számának növekedése miatt. A szombati események azt mutatják, hogy Lengyelországban egyre markánsabb törésvonal húzódik a kormányzati bevándorláspolitika és az ellenzéki, illetve civil szervezetek által képviselt nemzeti szuverenitáspárti álláspont között. Mindez újabb fejezetet nyit a lengyel belpolitikában, amelyben az illegális migráció kezelése az egyik legmegosztóbb kérdéssé vált.

Liner/MTI