Lázár János kijelentette: a csőd széléről kormányozzuk vissza Salgótarjánt!
A miniszter szerint Salgótarján közlekedése nem állhat le, az új városvezetés pedig nem bénulhat le azért, mert „az elődeik az előző ciklusban felelőtlenül bántak a város pénzével”.
Lázár János építési és közlekedési miniszter a hivatalos közösségi médiás oldalán megjelent bejegyzésben kiemelte: Kreicsi Bálint polgármesterrel megállapodtak, hogy a város mintegy egymilliárd forintos megörökölt tartozását méltányos ütemben kell törlesztenie a Volánbusz részére. Hozzátette: Salgótarján közlekedése nem állhat le, „az új városvezetés pedig nem bénulhat le azért, mert az elődeik az előző ciklusban felelőtlenül bántak a város pénzével!” – szögezte le.
A bejegyzéshez mellékelt videóban pedig arról beszélt, miszerint Salgótarján „csődbe menne, hogyha a tartozást ki kellene fizetni”. Szerinte a salgótarjániaknak megérte a Fideszre szavazni 2024-ben, „mert a fideszes polgármester az, aki meg tudja oldani a problémákat”. Mint mondta, az első ilyen probléma egy súlyos tartozásnak a rendezése. „Jelen pillanatban a Volán felé egymilliárd forint tartozása van” – hangsúlyozta Lázár János.
„Az egyéves adóbevételnek több mint 30%-át, 40%-át vinné el az az összeg, amit be kellene fizetni a Volán felé. Ez lényegében azt jelentené, hogy Salgótarján csődbe menne, hogyha a tartozást ki kellene fizetni” – magyarázta a miniszter. Elmondása szerint „az nem lehet kérdés a tartozás ellenére sem, hogy a tömegközlekedést megszüntessük. Azt tudjuk mondani, hogy ami biztos, hogy Salgótarjánban marad a tömegközlekedés”.
Levegővételhez juttatják a várost
Ezután arra utalt, lehetne ez másképpen is, hiszen ha a város nem tudja kifizetni az egymilliárdos tartozását, akkor a Volán dönthetne úgy is, hogy „köszöni szépen, akkor nem szolgáltat tovább” – jegyezte meg Lázár. „Azt tudom mondani, hogy amíg mi vagyunk kormányon, mi garantáljuk Salgótarján számára, hogy a tömegközlekedés érdemben és valóságban működjön. Ezt a Volán biztosítja a továbbiakban, és erről is megállapodtunk” – közölte. Az építési és közlekedési miniszter a jövőre nézve azt ajánlotta a városnak, hogy a tartozás kamatát elengedik.
A második dolog, hogy a tőkére egy 10+2 éves törlesztést javasolt, ez a megállapodás lényege. Mint fogalmazott a Facebook-videóban, ennek köszönhetően „levegővételhez juttatták” a várost, „rengeteg pénzt hagytunk itt a helyi adóbevételből, amit nem a Volán visz el, hanem a salgótarjániakra tudják költeni”. Korábban mindemellett arról is beszámoltunk, hogy Lázár a közlekedési szabályokat és a műszaki vizsgákat is megreformálná.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium új rendelettervezete jelentősen egyszerűsítené a járművek forgalomba helyezését és a műszaki vizsgálatok rendszerét, miközben a közlekedés minden ágazatában korszerűsítené a szabályozást. Míg ebben a cikkben arra tértünk ki, hogy a kormány továbbra is kiáll Lázár János mellett: értékelik a miniszter munkáját a kormánynál, nem hallgatnak a kritikákra, és ezzel Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sincs másképp.