Épphogy kezdetét vette az új tanév, máris rengeteg vonaton és buszon felejtett tárgyat találtak a közlekedési alkalmazottak.
Múlt évben egy olyan személyt is elfogtak, aki 2,4 millió forintos kárt okozott a MÁV-START 17 kocsijának megrongálásával.
Az évről évre ismétlődő óraátállítás idén március 31-én, vasárnap hajnalban lesz esedékes, ami több fronton is érinteni fogja a hazai tömegközlekedési szolgáltatásokat.
A folyamatban lévő bértárgyalások ellenére újabb sztrájkot szervez a Szolidaritás szakszervezet a Volánbusznál, amiről részletesen számoltak be.
A HÉV például valamennyi vonalán december 31-én egész éjszaka közlekednek a szerelvények,
Az év utolsó napján jelentősen megnövekszik az utasforgalom, így érdemes időben megtervezni az utazásokat az alábbi információk figyelembevételével.
Remek lehetőséget kínál a Máv-Volán csoport a Dunakanyarnál.
Drágább és silányabb lesz a tömegközlekedés, ha az Építési és Közlekedési Minisztérium valóban kivezeti a MÁV és a Volán járatait Budapestről.
Az ÉKM álláspontja szerint Budapest Főváros Önkormányzata mintegy 2 milliárd forinttal tartozik az állami közszolgáltatónak.
Az alsó tagozatosok a MÁV-START, a GYSEV és a Volánbusz járatain is ingyenesen utazhatnak a téli szünetben.
Budakesziről Budapest felé reggelente hagyományosan dugó szokott lenni, de a helyzet nem rosszabb, mint általában.