Laky Zsuzsi bántalmazó kapcsolatáról beszélt: három évembe telt, mire megszabadultam tőle
A kétgyermekes édesanya mai napig álmodik bántalmazó exéről, akivel három évig alkottak egy párt. Mint mondta, túl fiatal volt, hogy felismerje, milyen helyzetbe került.
Laky Zsuzsi korábban az Ázsia Expresszben és a Farm VIP-ben is szerepelt. Előbbi kapcsán tavaly úgy fogalmazott, nyugodt szívvel távozott a műsorból, amit nem igazán tudott élvezni a rengeteg kihívás és feszült pillanatok miatt. Dietz Guszti is hasonlóképp érzett, aki a kiesés után elismerte, hogy kicsit sok volt már ez neki. Míg a Farm VIP kapcsán az egykori szépségkirálynő azt mondta, szerinte nincs miért szégyenkeznie.
Mint ismert, a kétgyermekes édesanya végül csak második lett a műsorban, de sokan győztesként tekintettek rá, hiszen óriásit ment, a döntőben is. Szabó Simon lett a befutó végül, egy heroikus küzdelem után. Erről itt írtunk bővebben. Laky Zsuzsi egyébként nemrégiben egy korábbi párkapcsolatáról mesélt a Story-nak, amelyben bántalmazták. Kiemelte, ma már boldog párkapcsolatban él, sajnos azonban egykor megtapasztalta, milyen nehéz kilépni egy toxikus kapcsolatból.
Mint felidézte, 15 évesen ismert meg az illetőt, aki négy évvel volt idősebb nála. Sajnos a kapcsolat csak az első néhány hónapban volt felhőtlen, utána egyre több probléma adódott. „A barátom sokszor megalázóan viselkedett velem. Utánam köpött a lépcsőházban, vagy előfordult, hogy több órára bezárt a lakásba, így büntetett meg” – emlékezett vissza. „Sajnos túl fiatal voltam ahhoz, hogy felmérjem, azonnal menekülnöm kell tőle” – mondta.
Először csak a barátnőinek mondta el, mi történik vele a zárt ajtók mögött, de ők nem tudtak segíteni neki, a szüleinek viszont nem tudta bevallani az igazságot. „Az edzőterembe továbbra is lejártam, ott vették észre egy dulakodás nyomait rajtam, azt a feketés-lilás foltot, ami a fülem mögött éktelenkedett, és amit nem volt már olyan könnyű eltüntetni” – vallotta be az egykori szépségkirálynő.
NE HAGYD KI
Elmondása szerint próbáltak neki segíteni, de az nem vezetett eredményre, végül három évébe telt, mire teljesen meg tudott szabadulni a bántalmazó férfitól. „Habár ma már nem félek, még ma is álmodok vele. Az a szerencsém, hogy a sors végül egy olyan ízig-vérig férfit sodort az utamba, mint a férjem, Guszti, aki mellett én és a lányaim is biztonságban élhetünk” – fogalmazott őszintén Laky Zsuzsi a Story-nak nyilatkozva.