Sebastian Kurz lemond kancellári tisztségéről, Schallenberg veszi át a helyét

Sebastian Kurz osztrák kancellár Alexander Van der Bellen köztársasági elnök hivatalába megy 2021. október 7-én. Az államfõ tárgyalásokat kezd a parlamenti pártok képviselõivel, mert a gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó osztrák államügyészség házkutatást rendelt el a kancellári hivatalban, a kormányzó Osztrák Néppárt (ÖVP) központjában és a pénzügyminisztériumban. MTI/EPA/Christian Bruna
not image

Borbély Fanni

2021. október 9. - 20:01

Sebastian Kurz egy sajtótájékoztató keretében jelentette be lemondását, bár kiemelte, az ellene felhozott korrupciós vádak alaptalanok.

Sebastian Kurz a sajtónak jelentette be, hogy lemond kancellári tisztségéről, bár mindenekelőtt közölte, az ellen felhozott korrupciós vádak mind alaptalanok. Kurz úgy fogalmazott, más politikusok ellen is folytak már vizsgálatok, az újdonság az, hogy ezúttal “a koalíciós partner úgy döntött, hogy egyértelműen ellenem foglal állást”.

Háláját fejezi ki a saját pártján belüli támogatásért és a lakosság biztatásáért, majd közölte, patthelyzetben látja a koalíciót. De a járványnak még nincs vége, a gazdasági fellendülés még csak most kezdődött, ezért felelőtlenség lenne hónapokig “káoszba csúszni”.

“A hazám fontosabb számomra, mint a személyem”.

Miután bejelentette lemondását, jelezte, hogy Schallenberg veszi át a tisztséget, ő pedig pártelnökként megy a parlamentbe, ahol megpróbálja majd cáfolni az ellene felhozott vádakat. A rövid, de velős bejelentést követően Kurz távozott a teremből, és a sajtó kérdéseire sem kívánt válaszolni.