Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
366,88 Ft
Euró
400,91 Ft
Font
479,38 Ft
Bitcoin
64,084 $

Kunhalmi Ágnes megszólalt a lemondása után: „az előttem álló időszak feladata világos”

Mint fogalmazott, a célja a hazai baloldal értékeinek képviseletén túl a XVIII. kerület egyéni országgyűlési képviselőjeként, ahogy 2018-ban és 2022-ben, úgy 2026-ban is újra legyőzze Orbán jelöltjét.

...svg content...Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Belpolitika
Author image

Koós Alexandra

Szerkesztő

Mint azt nemrégiben megírtuk, az MSZP országos választmányi ülésén lemondott tisztségéről a párt két társelnöke, Komjáthi Imre és Kunhalmi Ágnes. Emellett úgy tudni, az elmúlt napokban több szocialista politikus, köztük Lamperth Mónika és Lendvai Ildikó is szorgalmazta a lemondásukat, továbbá egy tisztújítást.

Most pedig Kunhalmi is megszólalt a lemondás kapcsán, aki a hivatalos közösségi médiás oldalán megjelent bejegyzését azzal kezdte: „A mai napon lemondtam az MSZP társelnöki tisztségéről. Ma tartotta meg első ülését az MSZP Választmánya a június 9-ei választások óta”. Ezt követően azzal folytatta: Soron kívül Így változik a boltok nyitvatartása október 23-án

„A társelnöki megbízást az MSZP közösségétől kaptam, így itt kellett először bejelentenem a lemondási szándékomat, nem pedig a nyilvánosságban. Továbbra is meggyőződésem, hogy nincs jó társadalom baloldal nélkül. A baloldali értékek érvényesítésére, az ember és ember közti különbségek csökkentésére, a társadalmi mobilizáció kiszélesítésére, kisebbségi jogok védelmére – egy szóval: a baloldali progresszióra óriási szüksége van Magyarországnak”. 

Végül a Facebook-posztban Kunhalmi Ágnes azt is hozzátette: „Az előttem álló időszak feladata világos: a hazai baloldal értékeinek képviseletén túl a XVIII. kerület egyéni országgyűlési képviselőjeként, ahogy 2018-ban és 2022-ben, úgy 2026-ban is újra legyőzzem Orbán jelöltjét. A XVIII. kerület polgárai, minden baloldali polgár és minden magyar állampolgár számíthat rám a következő években is”.

Deutsch Tamás: vérlázító provokációra készülnek Gyurcsányék

Deutsch Tamásnál többszörösen betelt a pohár Gyurcsány Ferencék miatt, szerinte megint hazudnak reggel, éjjel meg este.

Meglepően sokan kihagyják a kézmosást mosdóhasználat után

Emellett az is valószínűsíthető, hogy azok közül, akik kezet mosnak WC után és ebéd előtt, sokan nem figyelnek oda az alaposságra sem.

Szarvast gázoltak Piliscsabánál, kocsi alá került az állat

Súlyos baleset történt Piliscsabánál, ahol két gépkocsi is érintett volt egy szarvas elgázolásában, aki minden bizonnyal nem élte túl az ütközést.