Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Tizenhárom holttestet találtak egy súlyos összecsapást követően

Tizenhárom holttestet találtak egy súlyos összecsapást követően

Tizenhárom holttestet találtak egy súlyos összecsapást követően
Fotó: Twitter/France24

Az ENSZ helyi missziójának beszámolója szerint legalább 13 civil vesztette életét a Közép-Afrikai Köztársaságban a legutóbbi összecsapásokat követően.

Abdoulaziz Fall, az ENSZ közép-afrikai missziójának szóvivője az AFP hírügynökségnek erősítette meg, hogy 13 holttestet találtak Bongbotóban, ami mintegy 300 kilométerre északra található az ország fővárostól, Banguitól.

A cikk a videó után folytatódik

Az összecsapások során a helyi kormányerők és az országot szinte teljesen behálózó lázadó fegyveresek ütköztek meg, melynek ismételten civil áldozatai lettek elsősorban, mint a legtöbb ehhez hasonló ütközetben.

A Közép-Afrikai Köztársaság egyébként a világ második legkevésbé fejlett országa a legtöbb ENSZ-felmérés szerint, borzalmas mélyszegénység jellemző az ország legtöbb részén.

Az ország ráadásul 2013-ban egy brutális polgárháborúba zuhant bele és bár azt már hivatalosan lezárták, a Közép-Afrikai Köztársaság még nem tudott kijönni a szakadékból és nem mondhatni, hogy a helyzet pacifikálódott.

Az ENSZ misszió kijelentette, hogy vizsgálatot fognak indítani, hogy ki felelős ezért a „szomorú incidensért” és ígéretet tettek, hogy bíróság elé fogják állítani a támadókat.

A kormány szerint a Hazafiak a Változásért Koalíció nevű fegyveres milícia állhat a támadás mögött, ami egy több lázadócsoportból létrejött szervezet, ami 2020 decemberében megpróbálta megdönteni Faustin Archange Touadera hatalmát.