Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Koronavírusban halt meg az egyik leghíresebb védelmi miniszter

Koronavírusban halt meg az egyik leghíresebb védelmi miniszter

Koronavírusban halt meg az egyik leghíresebb védelmi miniszter

Hivatalosan is megerősítették, hogy elhunyt Kolumbia védelmi minisztere, aki a koronavírus szövődményei miatt vesztette életét.

Az 1951-ben született Carlos Holmes Trujillo sincs már az élők sorában, akinél csak nemrég állapították meg a koronavírust. A januárban elvégzett teszt pozitív lett, és nem sokkal később kórházba került.

A cikk a videó után folytatódik

Először Barranquillában kezelték, majd Bogotába helyezték át a Központi Katonai Kórházba, ahol ugyan mindent megtettek azért, hogy életben tartsák, január 26-án reggel a covid szövődményei miatt elhunyt.

Kína állítólag szándékosan dezinformációkat terjeszt a Pfizer vakcinájáról

A védelmi miniszter 69 éves volt, és egyelőre nem tudni, hogy milyen alapbetegségei lehettek, illetve mióta lehetett az intenzív osztályon, vagy pontosan mik voltak azok a kezelések, amiket kapott.