Hamarabb halt meg valaki koronavírusban, mint ahogy az első fertőzöttet hivatalosan bejelentették
A tavaly január 9-én elhunyt férfi halotti bizonyítványába stroke-ot és krónikus tüdőbetegséget tüntettek fel, de az iratot 2021. májusában módosították, és a Covid-19-et jelölték meg a halál okaként.
Az Amerikai Egészségügyi Hatóságok előrébb hozták az első Koronavírus miatti halálesetet az országban: január 9-én hunyt el az első beteg.
Korábban úgy tudták, hogy az első koronavírus miatti haláleset az Egyesült Államokban 2020. február 6-án történt a kaliforniai San Joséban, azonban ezzel az esettel a 78 éves Lovell Brown lett az első.
Lovell Brown halotti bizonyítványába krónikus tüdőgyulladás és stroke került, azonban ezt 2021. májusában módosították koronavírus-fertőzésre– írta a Privátbankár a LiveScience.com tudományos-ismeretterjesző portálra hivatkozva.
Az Amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC) oldala szerint Brown volt az első igazolt, koronavírusban elhunyt személy, azonban 2020. januárjában másik 19 haláleset is történt.
Bár a Brown családja már rég gyanította, hogy a Covid-nak köze volt a rokonuk halálához, a héten értesültek a változtatásról, de nem tudják, hogy miért módosítottak a halotti bizonyítványon.
Elmondták, hogy már 2019 karácsonyán Brown arra panaszkodott, hogy nem érzi a kedvenc ételeinek az ízét, majd amikor levegőért kezdett kapkodni, kórházba vitték, ahol az intenzív osztályra került. Egy hetet töltött itt, mielőtt meghalt. Halála előtt fejfájásra, végtagfájdalomra, lázra és hasmenésre panaszkodott.