Dollár
395,07 Ft
Euró
417,98 Ft
Font
484,85 Ft
Bitcoin
17,192 $

Elkapta a koronavírust, majd kétszer omlott össze a tüdeje a 40 éves férfinak

Fotó: Unsplash/SJ Objio
Európa
not image

Fazekas Kiara Barbara

Szerkesztő

Nem értette, amikor a kórházban feküdt, hogyan képesek egyesek még mindig tagadni a vírus létezését. 

A 40 éves, kétgyermekes apukát úgy jellemezték az orvosok, mint a legbetegebb Covid-pácienst, aki valaha láttak. 2020 karácsonyán került kórházba, ahol nyolc hónapot töltött az intenzíven, majd két hónapot kórteremben, összesen 300 napig volt kórházban. 

Soron kívül Közel a megállapodás, 15%-kal emelkedhet a minimálbér jövőre

Elárulta, hogy a kórházban találkozott összeesküvés-elméletekkel, ugyanis néhányan úgy vélték, hogy a vírus átverés, az egész dolog pedig nem más, mint összeesküvés. 

„Érkeztek a kórterembe, ahol feküdtem, olyan látogatók, akik nem hittek az oltásban, de olyanok is, akik nem hitték el, hogy a vírus létezik. Csak arra tudtam gondolni: itt a bizonyíték, ha nem hiszitek el, mit tegyek?“

– mondta. 

Öthetes mesterséges kóma és egy életveszélyes tüdőösszeomlás után Andrew egészségi állapota olyan mértékben romlott, hogy februárban az orvosok felhívták a családját, hogy közöljék velük, fontolgatják a lekapcsolását a lélegeztetőgépről – írja a Mirror

Felidézte, hogy 2020 karácsonyán lett először rosszul, nem evett, fogyott, de azt hitte, csak a szorongás miatt van. 

„Amikor koronavírussal kórházba kerültem, kezdetben jól reagáltam a kezelésre, de aztán az oxigénszintem csökkenni kezdett, és CT-vizsgálatra vittek. Ekkor közölték velem, hogy van egy hasadék a tüdőmön.“

Elmondta, hogy egyedül volt, ugyanis ekkor volt a járvány a legmagasabb szinten, senkit nem engedtek be hozzá, egyedül kell feldolgoznia. 

„Ekkor már kisírtam a szemem, telefonon beszéltem a nővéremmel, Hannah-val és a feleségemmel, Hayley-vel, de nem akartam elmondani anyukámnak vagy apukámnak.“

A második tüdőösszeomlás leküzdése után szerencsére Andrew tüdeje javulni kezdett, és 2021 júniusában lekerülhetett a lélegeztetőgépről, azonban az állapota még mindig nem tért vissza az eredeti szintre. 

Amikor a felesége és a két fia meglátogatta, csak úgy tudott kommunikálni, hogy egy bottal mutogatott a táblán lévő betűkre.