Több vendéglátós is kivár a nyitással

Kerek Melitta étteremvezető elvitelre szánt ételt ad át egy vevőnek a nagykanizsai Bankpalota étterem bejáratánál 2020. november 11-én. A kormány koronavírus-járvány elleni védekezésének részeként az éttermek november 11-től nem fogadhatnak vendéget. Az étteremben csak az étel elvitele céljából tartózkodhat vendég. MTI/Varga György
not image

Kolláth Benjámin

2021. május 16. - 07:41

Annak ellenére, hogy a vendéglátóhelyek belső tereit már meg lehetne nyitni a védettségi igazolással rendelkezők előtt, sok tulajdonos úgy döntött, nem lépi ezt meg.

Mivel a kormány 3,5 millió beoltott után a vendéglátóhelyek teraszát, négymilliónál pedig azok belső tereit is megnyitotta a védettségi igazolvánnyal rendelkezők előtt, elméletileg már minden feltétel adott ahhoz, hogy azok a megszokott rendben működjenek.

Ennek ellenére sokan döntöttek úgy, hogy egyelőre nem nyitják meg a belső tereket. A HVG összeállításában megszólal az egri Kappu tulajdonosa, Koch Kristóf, aki szerint ez csak teher a vendéglátósokon, mondván, kivételezniük kell azokkal, akik már rendelkeznek védettségi bizonyítvánnyal, így ők meg se nyitották a belső részt.

Koch jelezte, neki anyagilag nem éri meg ez a döntés, azonban ezzel azt akarja elkerülni, hogy visszatérő vendégeit “méltatlan helyzetbe hozza”.

Budapesten is több olyan hely van, amelyek nem látták értelmét turistaszezonon kívül kinyitni csak azért, hogy egy esetleges újra erősödő járvány miatt újra be kelljen zárniuk, így sokan inkább kivárnak.

A lapnak Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint ez a nyár lesz a legfontosabb, azok a helyek, amelyek ki tudják bekkelni szeptemberig, vélhetően már nem lesznek veszélyben később.

Kovács arról is beszélt, hogy egyelőre nem olyan mértékű a regenerálódás, amire sokan számítottak, ahogy ő fogalmazott, egyelőre óvatosabbnak tűnnek a fogyasztók, szerinte a külvárosi éttermeken kívül a Balatonnál és a vidéki nagyvárosokban lesz majd jelentősebb visszapattanás.

Azt is hozzátette azonban, hogy áremelkedésre kell számítani: mivel az elmúlt időszakban emelkednek az élelmiszerárak, és az éttermek nagy része már a tartalékok tartalékait éli fel, kénytelenek ezt a saját áraikban feltüntetni.