Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Koronavírus-fertőzés miatt került kómába a Montpellier focistája

Koronavírus-fertőzés miatt került kómába a Montpellier focistája

Koronavírus-fertőzés miatt került kómába a Montpellier focistája

Szomorú hír sokkolta pénteken a futballvilágot, ugyanis a Montpellier középpályását, Junior Sambiát kórházba szállították, miután pozitív lett a koronavírus-tesztje, így ő lett a francia első osztály, vagyis a Ligue 1 első fertőzött játékosa.

Frederic Guerra, Sambia ügynöke elmondta, a játékost pénteken szállították kórházba, ezt követően pedig mesterséges kómába helyezték. Az ügynök hozzátette, kliense állapota stabil, kórházba szállítása óta nem is romlott, igaz nem is javult.

A cikk a videó után folytatódik

Guerra úgy fogalmazott, nagyon sokkolta őket a hír, ugyanis egy nagyon szeretett játékos az öltözőben. A feltételezések szerint mivel minden, játékosokra szabott előírást betartott, ezért vélhetően akkor kaphatta el a vírust, amikor bevásárolni volt.

„Három napon keresztül durva hasmenése volt, mintha ételmérgezést kapott volna. Ezután kedden már kórházba ment, de az első COVID-19 teszteredménye negatív lett. Már éppen elhagyta volna a kórházat szerdán, ám romlott a tüdejének az állapota. Több kórházat is felkeresett, ám az egészsége megőrzése érdekében végül mesterséges kómába kellett helyezni”.

mondta a játékos ügynöke.

A felkeresett kórházak közül a legutolsó volt az, amelyiknél kimutatták, hogy Sambia koronavírusos. Ezt követően csütörtökön a Montpellier kiadott egy hivatalos közleményt is, amiben csak annyit említettek, hogy egyik játékosuk kórházba került, ám sem Sambia nevét, sem azt, hogy koronavírusról van szó nem említették.

Franciaországban, mint a világ legtöbb országában, határozatlan ideig felfüggesztették a labdarúgás küzdelmeit a járvány miatt. A Francia Futballszövetség elnöke, Noel Le Graet június 17-re lengetett be egy esetleges visszatérést, ám még a kormány engedélyére várnak ezzel kapcsolatban.