Koronavírus – csúcsra futott az orvvadászat az élelmiszerhiány miatt

A koronavírus-járvány nem csak közegészségügyi fronton támad, hanem a gazdasági életet is fenekestül felforgatta. Mi lett ennek a következménye? Sok minden még felmérhetetlen, de az már látszik, hogy a legszegényebbekre nézve a legsúlyosabb.

Amikor a világ legszegényebb országaira gondolunk, általában egy afrikai vagy latin-amerikai ország jut eszünkbe, esetleg India szegényebb régiói. Az ő helyzetük a járvány alatt csak rosszabbra fordult, hiszen a globális gazdaság befagyása miatt a munkanélküliség történelmi magasságokban, ebből kifolyólag pedig egyre mélyebb a kétségbeesés a kiszolgáltatottabb rétegek körében. Soron kívül Gulyás Gergely Magyar Péterről: „Időben szóltam, hogy elmebeteg”

A kétségbeesés pedig rendre olyan dolgokat is szül, amit az ember normál körülmények között meg se fontolna, amik közül prominens szerepe van a bűnözésnek. Ez több formát ölthet, régióktól függően: illegális árukkal történő kereskedelem, bolti lopások, esetleg ennél is rosszabb. Ebbe a körbe tartozik az orvvadászat is, ami eddig is komoly kihívást okozott Afrikában és Ázsia egyes részein.

Vegyük például Indiát, ahol a koronavírus-fertőzöttekkel együtt az orvvadászat lineárisan növekedett. Az orvkereskedelem piacán pedig minél nagyobb a skalp, annál több pénz üti a vadász markát, ami értelemszerűen azt is magával vonja, hogy minél ritkább az állat, annál nagyobb a pénz. Ez a helyzet az indiai tigrisekkel és leopárdokkal is, amik eddig is a kihalás szélén voltak, és most még nagyobb tempóval irtják őket, mint eddig.

A probléma viszont túlmutat Indián, Dél-Ázsia számos országában (különösen Kambodzsában és Laoszban) sosem látott aktivitás zajlik az elefántcsont-piacon. Ezen felül az afrikai Mozambikban úgy elszabadult az orrszarvú vadászat, hogy már az illegális piacon is kezd túlkínálat lenni, nem viszik olyan tempóban a szarvakat, mint amilyenben azt a piacra szállítják.

Az orvkereskedelem pedig továbbra is pörögni fog, ha a járványból és annak gazdasági pusztításából nem de-eszkalálunk belátható időn belül. A kétségbeesés sajnos ilyen tevékenységeket fog szülni egészen addig, amíg nem térnek vissza a megfelelő életkörülmények, amíg nem lesz étel az asztalon. Ez viszont még időbe telhet, akár nem is kevésbe.