Clouds
21 Budapest
Dollár
346,81 Ft
Euró
370,65 Ft
Font
431,44 Ft
Bitcoin
27,128 $

Kórházba került Ferenc pápa, minden programját lemondták

Fiumicino, 2023. január 31. Ferenc pápa kerekesszékben érkezik a Kongói Demokratikus Köztársaságba induló géphez a fiumicinói Leonardo Da Vinci repülõtéren 2023. január 31-én. A római katolikus egyházfõ 2023. január 31. és február 5. között tesz látogatást a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Dél-Szudánban. MTI/EPA-ANSA/Telenews
Európa

Bense Róbert

Szerkesztő

Nem tudni, hogy érinti-e a pápa áprilisi, magyarországi útját a kivizsgálás.

Mint azt a szentszéki sajtóiroda igazgatója szerda délután bejelentette, Ferenc pápa szerda délután óta kórházban tartózkodik, hogy „néhány előre tervezett” kivizsgálást végezzenek el rajta.

Soron kívül Fradisták is beleálltak a Sevilla és a Roma-szurkolók közti verekedésbe

Az olasz ANSA hírügynökség információi szerint a pápa néhány napot tölthet majd a Gemelli klinikán, ahol a 86 esztendős egyházfő legbelső személyzete is jelen lesz, beleértve a biztonsági apparátust is.

Ferenc pápa április végén látogatna Magyarországra

A pápa ma délutánra tervezett vatikáni interjúja mellett a holnapra és holnaputánra tervezett audienciáit is törölték, ugyanakkor olasz sajtóinformációk alapján a helyzet nem ad okot aggodalomra.

Állítólag mostanra már minden szükséges vizsgálatot elvégeztek, melyek kizárták a szívproblémákat és a légzőszervi vizsgálatokat. Ferenc pápa egészsége az elmúlt években megrendült, 2021 nyarán vastagbélműtétet végeztek nála, tavaly óta pedig mozgásszervi okokból kerekesszékbe kényszerült.

Ferenc pápa a tervek szerint április 28-án látogat második alkalommal Magyarországra, az még nem derült ki, hogy a háromnapos programját érinti-e mostani kórházi tartózkodása.