Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Kölcsey-igazgató: „kegyetlen, embertelen dolog” egy nyugdíj előtt állót elbocsátani

Kölcsey-igazgató: „kegyetlen, embertelen dolog” egy nyugdíj előtt állót elbocsátani

Kölcsey-igazgató: „kegyetlen, embertelen dolog” egy nyugdíj előtt állót elbocsátani
Fotó: Demonstráló diákok a Margit hídon 2022. október 5-én. A demonstrálók a Jászai Mari tér környékén gyülekeztek, majd először az autósforgalom, később a villamosok elől is lezárták a Margit hidat mindkét irányba. MTI/Lakatos Péter

Véleménye szerint több dolgon is el lehet gondolkodni az eset kapcsán, amely hosszabb mérlegelést és „magasabb rendű elveknek megfelelő” tetteket kívánt volna.

A Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatója, Fazekas Csaba a hivatalos közösségi médiás oldalán osztott meg egy bejegyzést, amelyben kifejtette, továbbra is nyomasztja az öt kollégája azonnali hatályú felmentése.

A cikk a videó után folytatódik

Hozzátette, bár érti azt, hogy az intézkedést figyelmeztetés előzte meg, és a lépés jogszabályokból következett, ennek ellenére úgy véli, hogy „a tetteink hátterében ezeknél magasabb rendű elveknek kell állniuk”.

„Mérlegelni kellett volna, hogyan állja meg a helyét a döntés az emberiesség nézőpontjából. Az iskolában 34 éve dolgozó és 6 hónappal a nyugdíjazás előtt álló kolléganő rendkívüli felmentése kegyetlen, embertelen dolog volt szerintem” – hangsúlyozta.

A gimnázium egykori magyarnyelv- és irodalomtanára nem erre számított

Itt Sallai Katalinra, a gimnázium magyarnyelv- és irodalomtanárának esetére gondolt, aki korábban arról nyilatkozott a Blikknek, miszerint igazán megdöbbentette az elbocsátásról szóló levél, mert ő valami egészen mást remélt.

„Én inkább valami olyasmire számítottam, hogy talán megkérdezik tőlünk, hogy miért csináljuk ezt, de ők nem kérdeztek, csak kirúgtak. Párbeszéd nem volt, és nincs” – jelentette ki.

Majd az igazgató hozzátette, hogy a tanárok sem szoktak a ballagás előtti hónapokban kizárni diákot az iskolából, még akkor sem, ha a házirend súlyos megszegésére került sor, mert jól tudják, hogy az érintett tette „az ő kudarcukat is jelenti” – írta az atv.hu.

A sorait végül azzal zárta, hogy az igazságszolgáltatásnak, a bírói gyakorlatnak is fontos eleme a mérlegelés, valamint továbbra sem nyugszik a lelke a Sallai Katalinnal történtek miatt, mert az, „még ha jogszabályokból következik is, az íratlan törvényeken fennakad”.