Kocsis Máté a Till Tamás-gyilkosságról: „A bűn sosem maradhat büntetlenül”
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője egyértelmű szavakat fogalmazott meg a rendkívül súlyos ügy kapcsán.
Kiderült, Till Tamás valójában már több mint 24 éve nincs életben, és aznap életét vesztette, amikor bejelentették az eltűnését. A család éveken át reménykedett abban, hogy Tamás még él, és egy nap újra találkozhatnak vele. Az első napok kritikusak voltak, nem utaltak arra nyomok, hogy Tamást meggyilkolták.
Később számos teória látott napvilágot, majd 24 évvel Tamás eltűnése után azonosították az akkor 11 éves fiút. Mint kiderült, kegyetlen módon ölték meg, és a gyilkosa egy 16 éves fiú lehetett, aki minden jel szerint a letartóztatott F. Tamás.
A gyilkossággal gyanúsított férfi mindent bevallott, a proligráf is megerősítette, igazat mond, majd hirtelen egészen más dolgokat kezdett állítani. Érthető módon sokan rettentően dühösek a férfira, aki ilyen hosszú időn át hallgatott. A lehető legsúlyosabb büntetést akarják számára az emberek, Tamás szülei azt szeretnék, hogy soha ne kerülhessen újra szabadlábra.
A bűn sosem maradhat büntetlenül
Parlamenti konszenzus kell Till Tamás meggyilkolásának ügyében – mondta a Fidesz frakcióvezetője az Országgyűlés előtt a Facebook-oldalára hétfőn feltöltött videó szerint. A bűn sosem maradhat büntetlenül. Legalább ebben legyen egyetértés a parlamentben! – írta Kocsis Máté a bejegyzéshez.
A Fidesz frakcióvezetője az Országgyűlés előtt azt mondta, hogy a nagyobbik kormánypárt hétfőn a parlament elé javaslatot terjeszt, amely „a jövőre nézve kizárja az ilyen félreértéseket”.
A szavazás érdekében el kell térni a házszabálytól, ehhez pedig négyötödös többség szükséges. Amennyiben „úgy gondolják, hogy ebben az ügyben a sittre való gyilkosoknak semmilyen kiskaput, lehetőséget nem szabad hagynunk a jövőre nézve sem, akkor kérem, hogy támogassák a házszabálytól eltérést!” – kérte a képviselőket Kocsis Máté.
Liner/MTI