Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Őrizetben marad a Till Tamás meggyilkolásával gyanúsított F. János

Őrizetben marad a Till Tamás meggyilkolásával gyanúsított F. János

Őrizetben marad a Till Tamás meggyilkolásával gyanúsított F. János
Unsplash/Emiliano Bar

Ez azt jelenti, hogy a nyarat is a hűvösön tölti a gyanúsított.

További három hónappal meghosszabbította a bíróság annak a vállalkozónak a letartóztatását, akit a 11 éves Till Tamás 25 évvel ezelőtti meggyilkolásával gyanúsítanak – értesült a 24.hu.

A Kecskeméti Törvényszék szóvivője, Sárközy Szabolcs közölte: a minősített emberölés gyanúsítottjának letartóztatását szeptember 14-ig hosszabbították meg.

Till Tamás 2000. május 28-án tűnt el, miután reggel elindult kerékpárral egy vadasparkba lovagolni. Hazafelé azonban már sosem érkezett.

A gyilkosság gyanúsítottja, az akkor 16 éves F. János csak tavaly decemberben került a hatóságok látókörébe: a nyomozás során kiderült, hogy a fiú segítséget kért tőle, ő pedig egy ácskapoccsal végzett vele, majd elrejtette a holttestet.

A férfi korábban korábbi barátját és munkaadóját nevezte meg a gyilkosság elkövetőiként, de a tavaly november 28-i tanúkihallgatásán részletes vallomást tett, melyben beismerte, hogy ő követte el a bűncselekményt.

Később azonban gyanúsítottként már visszavonta vallomását, arra hivatkozva, hogy kényszerítés és fenyegetés hatására mondta azt, amit most a terhére ró a hatóság.