Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Történelmi döntés Kínában, családonként már három gyermeket is lehet vállalni

Történelmi döntés Kínában, családonként már három gyermeket is lehet vállalni

Történelmi döntés Kínában, családonként már három gyermeket is lehet vállalni
Fotó: Pixabay

Fontos döntés született Kínában, ahol eddig csak két gyerek lehetett egy családban a szabályozások miatt.

Kínában engedélyezik a három gyermek vállalását családonként, eltörölve az eddig érvényben lévő korlátozást, amelynek értelmében a népesség jelentős részét alkotó han kínai szülőpároknak csak két gyerekük lehetett.

A cikk a videó után folytatódik

A Hszinhua kínai állami hírügynökség jelentése szerint az országot irányító Kínai Kommunista Párt végrehajtó testületének központi bizottsága a Hszi Csin-ping kínai elnök vezette, hétfői ülésén hozta meg a harmadik gyermek vállalását támogató határozatot.

A döntést azzal indokolták, hogy a megfelelő támogató intézkedések mellett ez hozzájárul majd a kínai népesség összetételének javításához, választ ad az öregedő társadalom problémájára és ennek köszönhetően az ország megőrzi az emberi erőforrás terén élvezett előnyeit.

A legutóbbi népességi adatok alapján – amelyeket szintén májusban tettek közzé, – tavaly mintegy 12 millió újszülött született Kínában. Ez a legalacsonyabb születési szám volt az 1960-as évek óta, és jelentős visszaesést tükröz még a 2016-ban regisztrált, 18 millió újszülötthöz képest is.

200 ezer dózis feketegomba elleni gyógyszert érkezett Indiába az Egyesült Államokból

A 2020 végén végzett népszámlálás alapján Kína lakossága tavaly 1,412 milliárdra nőtt az egy évvel korábbi, 1,4 milliárdról.

Kínában 2015 októberében törölték el az 1979-ben bevezetett, úgynevezett egykepolitikát, amelynek értelmében a lakosság zömét kitevő han kínai szülőpárok csak egyetlen gyermeket vállalhattak, a túlnépesedést elkerülendő. A kisebbségben lévő nemzetiségek esetében a városban élő párok számára két, a vidéken élők számára pedig három gyermek volt engedélyezett 2016 előtt is. Bár 2016-tól, a társadalom elöregedésének orvoslására a han kínaiaknak is engedélyezték a két gyermek vállalását, az enyhítés nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a születések száma ugyanis a következő években folyamatosan csökkent.

A gyermekvállalási kedvet elsősorban a gyermekneveléshez kapcsolódó, magas költségek vetik vissza – írja internetes kiadásában egy szintén hétfőn megjelent cikkben a South China Morning Post című hongkongi lap. A fiatal kínai párok emellett a növekvő megélhetési költségeket és a kitolódó munkaidőt sorolják a gyermekvállalással kapcsolatos aggályaik között.

A gyermekek számát korlátozó családpolitika a férfiak és nők arányának „felborulását” is előidézte. Kínában ugyanis hagyományosan a fiúgyermekeket részesítik előnyben. 2020-ban a férfiak száma 34,9 millióval volt több a nőkénél a távol-keleti országban.

Forrás: MTI