Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,01 Ft
Euró
393,46 Ft
Font
460,59 Ft
Bitcoin
69,839 $

Kína frissített vakcinákkal és gyógyszerfejlesztéssel előzné meg a járványkitöréseket

Emellett a kormány kiemelt figyelmet fordít a kritikus ellátási területek bővítésének és korszerűsítésének előmozdítására, valamint számos egyéb célt tűztek ki maguk elé.

Fotó: Laboratóriumi dolgozó a kínai Youcare Gyógyszervegyészeti Csoport pekingi gyárában a kínai kormány által szervezett sajtólátogatás alatt, 2023. január 10-én. MTI/EPA/Mark R. Cristino
Ázsia

Koós Alexandra

Szerkesztő
TÉMÁK

Li Ko-csiang miniszterelnök vasárnap közölte, miszerint Kína „jóval tudományosabb, pontosabb és hatékonyabb módon fogja megelőzni és kontroll alatt tartani” a járványkitöréseket, s ezt frissített vakcinákkal, valamint gyógyszerfejlesztéssel tenné meg.

Ennek célja, hogy megfelelő ellátást biztosítsanak a lakosság számára, illetve azt is hangsúlyozta, hogy a kormány továbbra is a járványok megfékezésére és az idősek, gyermekek, alapbetegségben szenvedők orvosi kezelésére fog összpontosítani – írta a CNA. Soron kívül Robbanás történt Lágymányoson egy társasházban, áldozat is van

A kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) közleménye alapján most is kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy növeljék az oltásban részesülők arányát az idősebb korosztály körében, illetve előmozdítsák a kritikus ellátási területek bővítését és korszerűsítését.

Mindemellett elhangzott, hogy Kína folyamatos erőfeszítéseket fog tenni a kulcsfontosságú gyógyászati segédeszközök előállításának, elosztásának és ellátásának biztosítására, s a nagy gyógyszertárláncok, internetes platformok nagyobb szerepet játszanak majd a gyógyszerforgalmazás és -szállítás hatékonyságának növelésében.

Mindez azután történt, hogy az ország december elején felhagyott a zéró-covid politikájával, majd később „jelentős győzelmet” hirdetett a járvány felett, miközben újra fellángolt a vita, miszerint a koronavírus egy kínai laborból szivárgott ki.