Az elkövető egy 14 éves diák volt.
Nyolc diák és egy biztonsági őr vesztette életét egy belgrádi iskolában, miután az egyik tanuló apja fegyverével tüzet nyitott a tanteremben. Mint arról korábban beszámoltunk, a hetedikes fiú pisztollyal támadt társaira és tanárára.
A rendőrség által K. K. néven azonosított tanulót a hatóságok az iskola udvarán letartóztatták. Az egyik túlélő édesapja elmondta, hogy lánya abban a tanteremben volt, ahol a diák tüzet nyitott.
Nemrég került az osztályba a fiú
„Sikerült elmenekülnie. A fiú először a tanárnőre lőtt, majd találomra lövöldözni kezdett” – mondta. Az eddigi információk szerint a lövöldöző csendes és jó tanuló volt.
Milan Nedeljkovic, Vracar kerület polgármestere elmondta, hogy az iskola biztonsági őre valószínűleg több halálesetet akadályozott meg azzal, hogy a lövöldöző elé állt. Hozzátette, hogy ő lehetett az első áldozat.
„Valószínűleg még nagyobb lett volna a tragédia, ha a férfi nem áll az elkövető elé” – tette hozzá. Mint kiderült, a fiú nemrég került abba az osztályba, ahol lövöldözni kezdett – írja az SCMP.