Dollár
392,80 Ft
Euró
409,07 Ft
Font
474,92 Ft
Bitcoin
16,602 $

Két héttel a robbanás után sikerült kimenteni 11 bennrekedt bányászt

not image

Nagy Noel

2021. január 24. - 11:28

Két héttel azt követően, hogy egy súlyos robbanás rázott meg egy kínai aranybányát, sikerült biztonságosan felszínre hozni 11 bennrekedt bányászt

A bányát még január 10-én rázta meg egy hevesebb robbanás, amelynek következtében hatalmas mennyiségű kőtörmelék zárta el a bányászok menekülő útját a még felújítás alatt lévő kínai aranybányában.

Soron kívül Fotókon Orbán Viktor adventi vásárlása

Egy ember életét vesztette a tragédia következtében, miután fejsérülést szenvedett, majd kómába esett és végül nem élte túl a sérülést. A kimenekített bányászokon felül még tíz dolgozónak ismeretlen a sorsa, őket továbbra is keresik.

A bánya vezetőit rögtön előállították a hatóságok, amiért késleltetve jelentették az illetékes szerveknek az esetet. Mint arról a China Daily nevű állami lap is beszámolt, a kimenekített bányászok közül heten a saját lábukon tudtak az orvosi stábhoz menni.

Mint az állami CCTV is beszámolt róla, az egyik vasárnap kimenekített bányászra „súlyosan legyengült fizikai állapotban” találtak rá, ám az említett dolgozó egy másik szekcióban volt azoktól, akiknek sikerült kapcsolatban lépni a mentési munkálatokat végzőkkel.

A kapcsolatot először egy hete tudták felvenni a bányászok 11 fős csoportjával, akik mintegy 580 méterrel a földfelszín alatt ragadtak be a bányába. A mentőcsapatok egy lift segítségével ételt, gyógyszer és egyéb életmentő szert is sikeresen juttattak a beragadt munkások közé.

A 11 kimenekített bányászon felül azonban 10 sorsa továbbra is ismeretlen, akik kapcsán kezd halványulni a remény, mivel a robbanás óta nem hallottak róla sem a kollegáik, sem a mentőcsapat. A helyi média szerint annyira elbarikádozhatta őket a kőtömeg, hogy akár még két hétbe telhet, mire kimenekítik őket.

ads

Van egy sztorid?

Szemtanúja voltál valaminek, vagy épp van egy olyan történeted, melyet szívesen megosztanál másokkal?

Küldd el nekünk, és amennyiben érdekesnek találjuk, úgy közzétesszük azt oldalunkon.