Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Kényszersorozás Ukrajnában: szankciókat kezdeményez a magyar kormány ukrán katonai vezetők ellen

Kényszersorozás Ukrajnában: szankciókat kezdeményez a magyar kormány ukrán katonai vezetők ellen

Kényszersorozás Ukrajnában: szankciókat kezdeményez a magyar kormány ukrán katonai vezetők ellen
Facebook/Szijjártó Péter

A magyar kormány hivatalos javaslatot nyújtott be az Európai Uniónak három, kényszersorozásokért felelős ukrán katonai vezető szankciós listára helyezésére - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

A lépésre azt követően került sor, hogy – a tárca tájékoztatása szerint – az ukrajnai toborzási gyakorlatok egy magyar állampolgár életét is követelték. A miniszter közlése szerint mára „nemzetközileg elismert ténnyé” vált, hogy Ukrajna utcáin „valódi embervadászat” zajlik. Ezt nemcsak a kormány, hanem a „Európa Tanács által is igazolt jelentés” is rögzíti, amely – Szijjártó szerint – egyértelműen kimondja, hogy a kényszersorozások során nem ritkán fizikai bántalmazás, sőt kínzás éri azokat, akik nem akarnak bevonulni a hadseregbe.

A cikk a videó után folytatódik

„Sajnos az elmúlt hónapokban számos ilyen videó került nyilvánosságra. Sokkoló az, ahogyan az ukrán kényszersorozók bánnak az emberekkel, és legalább ennyire sokkoló az, ahogyan az európai politikai vezetők félrefordítják a fejüket ezen elfogadhatatlan helyzet láttán” – fogalmazott a külügyminiszter.

Szijjártó Péter bejelentése

Szijjártó Péter bejelentése szerint a magyar áldozat tragédiája világossá tette, hogy a felelősöket azonosítani kell, és számot kell kérni rajtuk a történtekért. „Sajnos ezeknek a kínzásoknak, ennek az elfogadhatatlan kényszersorozási gyakorlatnak egy magyar ember is áldozatául esett. Mi azt gondoljuk, hogy a felelősöket fel kell kutatni, a felelősöket meg kell büntetni, és ezt követeljük is.”

A kormány szerdán hivatalosan is kezdeményezte, hogy az Európai Unió szankcionálja azokat az ukrán katonai vezetőket, akik részt vesznek vagy irányítják ezeket a gyakorlatokat. „Három olyan, az ukrán védelmi minisztérium, illetve a hadsereg vezetésében szolgáló ember felelősségre vonását követeljük, akik a kényszersorozásokat irányítják” – közölte a miniszter.

Zárásként hangsúlyozta, Magyarország nem fogja elfogadni, hogy egy magyar állampolgár halála következmények nélkül maradjon: „Ukrajnában embervadászat zajlik az utcákon, ez ma már egy nemzetközileg elismert tény. Emberek halnak meg a kényszersorozásban, egy magyar ember is meghalt, és mi nem fogadjuk el, hogy mindez következmények nélkül maradjon. Ezért az Európai Uniónak szankciós listára kell helyezni mindazokat, akik Ukrajnában felelősséget viselnek ezért a kényszersorozásért.”

A bejelentés nyomán az uniós külpolitikai döntéshozatali folyamatban most az Európai Tanács és a tagállamok diplomatáin a sor, hogy támogassák vagy elutasítsák a magyar javaslatot. A fejlemények az Ukrajna és EU közötti viszony alakulására is hatással lehetnek.

Liner/MTi