Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Magyarország a keleti szárny megerősítését kéri a NATO-tól

Magyarország a keleti szárny megerősítését kéri a NATO-tól

Magyarország a keleti szárny megerősítését kéri a NATO-tól
Fotó: Füst száll fel egy lakótelep mögött Kijevben 2022. június 5-én. Ezen a napon a Kijev nyugati részén lévő Darnicki és Dniprovszki kerületből robbanásokról számoltak be. Vitalij Klicsko, az ukrán főváros polgármestere Telegramon pedig emlékeztetett arra, hogy hetek óta ez az első ilyen jellegű támadás Kijev ellen. MTI/EPA/Oleg Petrasjuk

Többek között Magyarország is a keleti szárny megerősítését kéri az ukrajnai háború idején, ami már több mint három hónapja tart.

Magyarország továbbra sem küld fegyvereket Ukrajnának, és ezen nem változtat a magyar kormány. Ugyanakkor rengeteg segítséget ad a menekülteknek, akik sok ezren érkeztek a hazánkba, és lesznek, akik már nem akarnak visszatérni.

A cikk a videó után folytatódik

Minden menekült ugyanabban az ellátásban részesül, minden szükséges támogatást megkapnak, egészségügyi szinten is. Magyarország sokat tesz az ért, hogy az ukrajnai menekültek biztonságban érezzék magukat, de a fegyverszállítás nem lehetséges.

A The Guardian beszámolója szerint kilenc közép- és kelet-európai ország vezetője arra kérte a NATO-t, hogy erősítse meg a keleti szárnyat, reagálván a háborús helyzetre. Bulgária, a Cseh Köztársaság, Észtország, Magyarország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Románia és Szlovákia vezetői voltak azok, akik erre kérték a katonai szövetséget.

A vezetők Bukarestben ültek össze, kevesebb, mint három héttel a hónap végén Madridban tartandó NATO-csúcstalálkozó előtt. A jelenlegi helyzet miatt egyre sürgetőbbé válik a keleti szárny megerősítése, ami kapcsán a tagok szerint lépnie kell a NATO-nak.

A bukaresti találkozó ideje alatt a kilenc ország képviselői Moldova és Grúzia helyzetét is megvitatják, amik közel vannak a tűzvonalhoz. Legutóbb arról jelentettek, hogy az oroszok inváziója a jelenlegi ütemben még további egy végig eltarthat.