Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Csak a kereskedőkön múlik, drágul-e a hal karácsonyra

A tenyésztőknek nem kell árat emelniük az idei évben, mert tavalyhoz képest csökkentek a takarmányárak és normalizálódtak az energiaárak is.

Csak a kereskedőkön múlik, drágul-e a hal karácsonyraFotó: Unsplash
Belföld
Author image

Koós Alexandra

Szerkesztő

Nem drágul idén a karácsonyi hal, a tavalyi áron adják a gazdaságok. A halászati szakmaközi szervezet szerint csak a kereskedőkön múlik, drágább lesz-e az üzletekben – írja az ATV az RTL Híradó riportja alapján.

A tenyésztőknek elsősorban azért nem kell árat emelniük az idei évben, mert tavalyhoz képest csökkentek a takarmányárak és normalizálódtak az energiaárak is. Illetve az aszály sem pusztított úgy, mint a múlt évben, s a szállítás sem került többe, egyedül a bérköltség növekedett.

A szakmabeliek arra számítanak, hogy a kedvező árak miatt ebben az évben még több hal fogy majd. Elhangzott továbbá, hogy az élő ponty kilója várhatóan 2 ezer forint, a harcsa kilója 4 ezer forint körül lesz, bár a tisztított, kibelezett halak és filék többe kerülnek majd.

Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi szervezet szóvivője azt mondta, levelet fognak írni a kereskedőknek, hogy hozzájuk hasonlóan ne változtassanak az árakon. A szervezet szerint az árakkal lehetne a leginkább ösztönözni a halfogyasztást Magyarországon, ami még mindig elmarad az uniós átlagtól.

A riportban megjegyzik, kevesen esznek rendszeresen halat, holott az fehérjében és egészséges zsírsavakban gazdag, nem terheli a gyomrot. A magyarok mégis mindössze 6,5 kilót esznek belőle évente az Agrárközgazdasági Intézet 2021-es adatai alapján.

Akár 10 év börtönt is kaphatnak a parlamentben füstgyertyázott momentumos képviselők

Akár 10 év börtönt is kaphatnak a parlamentben füstgyertyázott momentumos képviselők

Nagyon sokba kerülhet a Momentum képviselőinek az a jelenet, amit megengedtek maguknak a parlamentben, mely egyúttal életveszélyes is volt.

Zelenszkij azt akarja, Trump utazzon el Ukrajnába, és figyelmeztette Moszkvát

Zelenszkij azt akarja, hogy az amerikai elnök látogasson el a háború sújtotta Ukrajnába, amit már más politikusok megtettek az USA kormányának részéről.

Komoly hiányzókkal készül a válogatott az isztambuli párharc első felvonására

A magyar labdarúgó-válogatottnak több kulcsjátékosa nélkül kell helytállnia a Törökország elleni Nemzetek Ligája-osztályozón Isztambulban.