Karácsony rengeteg traffipaxot ígért Budapesten, csak egy működik közülük
Mindössze egyetlen darab működik azon traffipaxok közül Budapesten, amikre még Karácsony Gergely tett ígéretet.
Egy éve történt a halálos baleset az Árpád hídon, aminek egy ártatlan fiatal kerékpáros az áldozata. Óriási felháborodást váltott az ügy, látván, hogy kik és hogyan okozták a halálos baleset a budapesti hídon. Kiderült, már szabadlábon van a fő gyanúsított, akit továbbra sem ítéltek el a gázolásban.
Vitézy Dávid a szomorú évfordulón hozta fel Karácsony Gergely ígéretét, aki 45 traffipaxokot ígért Budapesten, de ebből semmi sem valósult meg. Akkor a főpolgármester azt mondta, már megvannak a helyek, ahol 45 sebességmérővel figyelik majd az autókat.
Az RTL közben megtudta, körülbelül kéttucatnyi kameráról van szó, amik közül eddig csak egy működik élesben. „Tudjuk, melyek azok a pontok, ahol közlekedésbiztonsági szempontból indokolt és létezik az az optikai hálózati rendszer, tehát az infrastruktúra, hogy ezeket a kamerákat gyorsan be lehessen üzemelni” – mondta akkor Karácsony.
Karácsony és az ígéret
Vitézy elárulta, Budapest II. kerülete saját maga intézte mindezt, eddig 7 kamerát vásároltak 60 millió forintból. „A rendőrséggel együtt próbaméréseket végeztek, hogy lássák, hol mennek rendszeresen gyorsabban az autósok a megengedettnél.” Volt, ahol 156 és 160 km/órával száguldoztak, majd a kamerák kihelyezését követően egészen minimálisra csökkentek a gyorshajtások.
NE HAGYD KI
Csatlakozz a Liner.hu szerkesztői csapatához!
Budapest III. kerületében, Óbudán is elindul ezen a nyáron két helyszínen az állandó sebességmérés. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes pedig az RTL-nek azt mondta, nem 45 kameráról van szó, hanem a kamerák 45 sávot fognak figyelni Budapesten. Ugyanakkor jelenleg mindössze egy kamera működik, a Váci úton, melynek kapcsán a főpolgármester helyettese úgy reagált, az ORFK tesztelése után lehet mérni hivatalosan az autók sebességét.
A rendőrség reagált is erre, és tisztázta: „A beruházó Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága a mai napon küldte el a fejlesztés jelenlegi állapotáról szóló tájékoztató levelét a rendőrségre.”