Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Karácsony Gergely mégis részt vesz az ATV által rendezett listavezetői vitán

Karácsony Gergely mégis részt vesz az ATV által rendezett listavezetői vitán

Karácsony Gergely mégis részt vesz az ATV által rendezett listavezetői vitán
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Noha korábban visszakozott, hétfőn bejelentette, mégis részt vesz az ATV vitáján.

Az ATV Híradó friss riportjában emlékeztetett, hogy Karácsony Gergelyt múlt szerdán hívták meg főpolgármester-jelölti vitájukra, ám a főpolgármester akkor azt jelezte, nem kíván részt venni rajta.

A cikk a videó után folytatódik

Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója ugyanakkor a Média1-nek adott nyilatkozatában bizakodó volt, és az ATV meg is hirdette a fővárosi listavezetők vitáját.

Vitézy Dávid azonnal jelezte, hogy részt kíván venni a vitán, míg Szentkirályi Alexandra múlt kedden az atv.hu-nak nyilatkozva visszautasította a részvételt, azzal indokolva döntését, hogy „vitázni legfeljebb azzal lenne értelme, aki az úr a háznál. Vagyis Gyurcsánnyal.”

Erre reagálva a hétfő reggeli Szigorlat című műsorban megkérdezték Vitézy Dávidot, hogy tudomása szerint elfogadta-e a Karácsony a listavezetői vitára a felkérést, mire Vitézy úgy felelt:

„Szentkirályi Alexandra nyugodtan hozhatja Gyurcsány Ferencet is, én nem állok ellen.”

Vitézy a műsorban jelezte, neki bármelyik időpont megfelelő a vitára, ugyanakkor Karácsony Gergely a május 26-ai időpontot nem fogadta el. Végül azonban Karácsony Gergely később bejelentette, mégis részt fog venni az ATV által szervezett listavezetői vitán.