Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Kábítószerrel kereskedő bűnszervezetet számolt fel a rendőrség

Kábítószerrel kereskedő bűnszervezetet számolt fel a rendőrség

Kábítószerrel kereskedő bűnszervezetet számolt fel a rendőrség
Police.hu

A nagykőrösi rendőrök befejeztek egy tavaly indult nyomozást, amelynek végén négy drogkereskedelemmel gyanúsított férfi, továbbá 9 fogyasztó ellen javasoltak vádemelést.

Szimpla közúti ellenőrzésnek indult 2020. október 8-án éjszaka az a rendőri intézkedés, amely egy drogkereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet tagjai számára jelentette a végjátékot.

A cikk a videó után folytatódik

A Nagykőrösön leállított autóban mérlegeket, több százezer forintot, félszáz simítózáras tasakot, valamint porciózott kábítószergyanús növényi származékot találtak. A sofőr és utasa az előállító helyiségbe került. Kihallgatásukkal egy időben lakásukat is átkutatták, újabb mérleg, őrlő, tasakok, sárgás, tömbös anyag, illetve kannabisz különböző feldolgozási állapotban – olvasható a Police.hu közleményében.

Míg zajlott a két előállított elszámoltatása, a nyomozók egy harmadik férfiért indultak, bérelt kocsival közlekedve állták útját, majd átültették a rendőrautóba. Tőle pénzt, lakásán további bankókat, kannabiszt és őrlőt foglaltak le.

A rendőrök azt is kiderítették, a három, drogterjesztéssel foglalatoskodó férfit kertészkedési szempontból egy negyedik segíti. V. János Zsolt otthonának padlásán hősugárzóra, infralámpára, mérlegre, és további kannabiszra bukkantak.

Az igazságügyi toxikológus szakértő delta-9-THC jelenlétét mutatta ki a vizsgálatra kapott növényi származékokból, a sárgás por MDMA-t tartlmazott.

A nyomozás feltárta, B. Roland, H. Kristóf és C. Márió 2019. év elején döntöttek úgy, anyagi helyzetükön bűnös mellékessel igyekeznek jobbítani, ezért Nagykőrösön és Kecskeméten kezdték teríteni a füvet. Kapcsolatrendszerük és ügyfélkörük feltérképezése és szélesítése kilenc fogyasztó elfogását eredményezte, velük szemben kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt folyt büntetőeljárás.

A jelenleg bűnügyi felügyelet alatt álló B. Roland, H. Kristóf és C. Márió, valamint a szabadlábon védekező V. János Zsolt ellen kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Nagykőrösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.