Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
366,88 Ft
Euró
400,91 Ft
Font
479,38 Ft
Bitcoin
64,084 $

Judy: továbbra is azt vallom, hogy a végsőkig küzdök

Elmondása szerint mostanra nagyon sokat fejlődött, de még mindig nincs teljesen jól, s ezt igazolta a Sztárban Sztár során mutatott teljesítménye is.

...svg content...Fotó: Judy (Kis Judit) énekes az M1 televíziós csatorna Ridikül című női beszélgetős műsorában, az MTVA gyártóbázisának 7-es stúdiójában. MTVA/Zih Zsolt
Style
Author image

Koós Alexandra

Szerkesztő

Judy a Blikknek adott interjújában beszélt arról, hogy egy évvel ezelőtt komoly mélypontra került, de már előtte sem volt minden a legnagyobb rendben, hiába tűnt úgy, hogy ő mindig jókedvű és vidám, már ez csak a látszat volt.

„Olyan mértékű önbizalomhiánnyal küzdöttem, hogy már színpadon sem tudtam magabiztosan állni. Műsorfelkéréseket mondtam vissza, mert nem éreztem magam elég jónak hozzá. Állandóan szorongtam, nem hittem el, hogy szép vagy jó vagyok, sőt, szapultam magam. Ezt a helyzetet pedig csak fokozta a férjemmel való probléma” Soron kívül Így változik a boltok nyitvatartása október 23-án

– fejtette ki.

Az énekesnő ezután úgy döntött, hogy kipróbálja a meditálást, a jógát, de volt jósoltatni, kineziológusnál és több pszichológusnál is, ám sehol sem találta meg azt, amit keresett, s egészen addig ezt érezte, amíg rá nem talált a családállítás módszerére.

Még nem kapta vissza a régi énjét

„Sokáig nem akartam elmenni, hiszen ez egy csoportos foglalkozás, és féltem, hogy az ismertségem miatt hogyan viszonyulnak majd hozzám a többiek. A módszer viszont bevált, az első alkalommal már olyan sérelmek szakadtak fel bennem, hogy hangosan zokogtam”

– osztotta meg.

Jelenleg hetente több alkalommal jár a terapeutájához, s úgy véli, már elkezdett kimászni a gödörből, bár még mindig nem kapta vissza a régi énjét. Ennek ellenére nem hajlandó feladni, ugyanis továbbra is azt vallja, hogy a végsőkig küzdeni fog.

„Amikor elkezdtem járni, azt éreztem, belül rohadok… Romokban hevertem, nem tartottam magam jó anyának, előadónak, feleségnek. Mostanra nagyon sokat fejlődtem. Persze, még mindig nem vagyok teljesen jól, és ezt a Sztárban Sztár során mutatott teljesítményem is igazolta. Ha lelkileg a topon lettem volna, biztos, hogy még sokáig bent maradok”

– mondta Judy.

Deutsch Tamás: vérlázító provokációra készülnek Gyurcsányék

Deutsch Tamásnál többszörösen betelt a pohár Gyurcsány Ferencék miatt, szerinte megint hazudnak reggel, éjjel meg este.

Meglepően sokan kihagyják a kézmosást mosdóhasználat után

Emellett az is valószínűsíthető, hogy azok közül, akik kezet mosnak WC után és ebéd előtt, sokan nem figyelnek oda az alaposságra sem.

Szarvast gázoltak Piliscsabánál, kocsi alá került az állat

Súlyos baleset történt Piliscsabánál, ahol két gépkocsi is érintett volt egy szarvas elgázolásában, aki minden bizonnyal nem élte túl az ütközést.