Egy esetleges új világjárványra készülnek: vakcina 100 nap alatt
Az együttműködés lényege, hogy egy esetleges világjárvány esetén minél gyorsabban tudjanak megfelelő választ adni, a döntéshozókat támogatni.
Egy esetleges új világjárványra adott gyors és összehangolt válasz módszertanának kidolgozása a célja annak a kutatási programnak, amellyel a Szegedi Tudományegyetem a japán Kyotói Egyetemmel és az amerikai Yale Egyetemmel közös konzorciumban nyert HU-rizont pályázatot. A részletekről Röst Gergely matematikus, a konzorcium vezetője számolt be az InfoRádióban. Mint mondta, az együttműködés lényege, hogy egy esetleges világjárvány esetén minél gyorsabban tudjanak megfelelő választ adni, a döntéshozókat támogatni.
„Az egész projekt újdonsága a gyorsítás, hogy ezt minél gyorsabban tudjuk megtenni” – magyarázta. Majd példaként megemlítette, hogy már van egy kezdeményezés, az ún. 100 napos vakcina misszió, aminek az a célja, hogy egy ilyen vészhelyzetben száz nap múlva álljon rendelkezésre bevethető vakcina. Emlékeztetett, hogy a Covid-világjárványt megelőző időszakban 1800 nap volt a leggyorsabb vakcinafejlesztés, ezt sikerült felgyorsítani a pandémia elején 330 napra. Most az új célkitűzés, hogy ezt sikerüljön 100 napra felgyorsítani.
Illetve mire megérkezik a vakcina, azt szeretnék, hogy legyen egy kész terv, ezt hogyan szeretnék felhasználni a lehető leghatékonyabban. Mint kifejtette, a fellépésnek három fázisa van, ezek közül a Szegedi Tudományegyetem a második fázisban jut szerephez. „A lényeg az, hogy ezeket egy folyamattá integráljuk, és amikor még csak részeredmények vannak, már azzal elkezdünk dolgozni. Ha pedig újabb információk érkeznek a járványról, akkor a mi modelljeink is frissülnek” – mondta Röst Gergely.
Az Infostart szerint a felvetésre, hogy lehet-e már tudni, vagy akár csak sejteni, hogy mi lehet a következő világjárvány, a matematikus úgy felelt: csak prioritási listák vannak, de Disease X-nek, azaz X-betegségnek nevezik, azt amire készülnek. „Itt az X ugyanazt jelenti, mint a matematikában: az ismeretlent. Még nem tudjuk, milyen lesz a következő járvány, lehet olyan is, amit még el se tudunk képzelni. Nem biztos, hogy felső légúti vírus okozza a következő világjárványt, és az egyik lényege az újabb kutatásoknak az, hogy erre az ismeretlenre is próbálunk felkészülni” – fogalmazott a tanszékvezető.
Korábban arról is beszámoltunk, hogy a CIA szombaton kiállt a nyilvánosság elé és új értékelést adott a koronavírus-járvány eredetéről. Azt állítják, nagyobb a valószínűsége annak, hogy a Covid egy kínai laboratóriumból szivárgott ki, minthogy az állatokból származna. A szóvivő azt mondta, a világjárvány kutatással kapcsolatos eredete a jelenleg rendelkezésre álló jelentések alapján ez tűnik valószínűbbnek, mint az, hogy természetes úton jött volna lére és terjedt el a világ minden táján.