A filmtörténet két legtartósabb és legismertebb kémsorozata, a James Bond és a Mission Impossible évtizedek óta uralja a műfajt, azonban 2015-ben meglepő módon szinte ugyanazzal az alaptörténettel jelentkeztek a mozikban. Bár a brit 007-es már 1962-ben bemutatkozott a Dr. No című filmmel, és azóta több mint két tucat hivatalos epizód készült, míg Ethan Hunt csak 1996-ban indult hódító útjára, mindkét franchise folyamatos megújulással igyekezett lépést tartani a közönség elvárásaival.

A Daniel Craig nevével fémjelzett negyedik Bond-film, a Spectre középpontjában egy titokzatos, globális háttérhatalom áll, amelynek létezésében a brit titkosszolgálat több tagja sem hisz, miközben Bond rendíthetetlenül üldözi a szervezet vezetőjét, Ernst Stavro Blofeldet.

A történet során 007 fittyet hány a protokollra és az elszámoltathatóságra, ami komoly politikai feszültséget eredményez Londonban, ahol Max Denbigh azzal érvel, hogy a 00-ás program idejétmúlt és demokratikus kontroll nélküli, ezért az MI6 és az MI5 összevonását, valamint egy nemzetközi hírszerzési együttműködés kialakítását szorgalmazza.

Valóban sok a hasonlóság

Néhány hónappal korábban a Mission Impossible 5 szinte ugyanezt az alaphelyzetet vázolta fel, hiszen Ethan Hunt megszállottan próbálja bizonyítani a Szindikátus nevű titkos szervezet létezését, amely a háttérből manipulálja a világ eseményeit. Hunt felettesei szkeptikusan fogadják figyelmeztetéseit, ezért a titkosügynök kénytelen a hivatalos struktúrán kívül, támogatás nélkül folytatni a nyomozást, miközben akciói – akárcsak Bond mexikói incidense vagy a bécsi operaházi jelenet – látványos káoszt hagynak maguk után.

A párhuzam itt nem ér véget, mivel az Egyesült Államokban is napirendre kerül az IMF felszámolása, és a szervezet beolvasztása a CIA irányítása alá, így Jeremy Renner karaktere politikai csatát vív a CIA vezetésével, amíg Hunt a terepen próbálja igazolni saját igazát. Mindkét film végkifejlete hasonló ívet követ, hiszen a főhősök bizonyítékot szereznek a titkos szervezet létezéséről, elfogják a főgonoszt, és ezzel megmentik saját intézményüket a bürokrácia fenyegetésétől – írja a ScreenRant.

A két alkotás megítélése

A két alkotás megítélése azonban eltérően alakult, mivel a Spectre-t sokan Daniel Craig korszakának egyik leggyengébb epizódjaként tartják számon, míg a Rogue Nation a Mission Impossible-széria erősebb darabjai közé sorolható. Ugyanakkor a szereplőgárda tekintetében a Bond-film komoly fölényt mutat, hiszen Ralph Fiennes, Naomie Harris, Ben Whishaw, Léa Seydoux, Christoph Waltz és Monica Bellucci neve önmagában is komoly súlyt ad a produkciónak, miközben Rebecca Ferguson kiemelkedő alakítása ellenére Ethan Hunt figurája nehezen versenyez Bond ikonikus karakterével.

Az akciójelenetek terén kiegyenlített a küzdelem, mivel a Spectre látványos, stilizált képi világa mellett a Rogue Nation merészsége is figyelemre méltó, különösen amikor Tom Cruise egy repülőgép oldalán kapaszkodik, majd egy feszült víz alatti jelenetben tartja vissza a lélegzetét.

A történetvezetés ugyanakkor mindkét film esetében problémás, bár eltérő okokból, hiszen a Mission Impossible epizód a jól ismert sémát ismétli, amelyben jók és rosszak ugyanazt a titokzatos eszközt üldözik, és még egy ironikus félmondat is elhangzik, amikor Benji összegzi a hallottakat azzal, hogy „egy IMF-ellenes szervezet…”.

Ezzel szemben a Spectre túlbonyolított cselekménnyel próbálja összekapcsolni az előző részek szálait, Blofeld múltbéli kötődésének erőltetése és a nehezen követhető motivációk pedig sok néző számára zavaróvá váltak.

Összességében a Rogue Nation letisztultabb narratívája előnyt jelent a vitában, még akkor is, ha a két film közötti hasonlóság ritka és figyelemre méltó egy olyan műfajban, ahol az egyediség elvileg alapkövetelmény.