Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Irán Putyin elé áll Moszkvában az amerikai támadások miatt, Kína is dühös

Irán Putyin elé áll Moszkvában az amerikai támadások miatt, Kína is dühös

Irán Putyin elé áll Moszkvában az amerikai támadások miatt, Kína is dühös
Shutterstock

Abbas Araghchi iráni külügyminiszter bejelentette, Moszkvába utazik, ahol személyes találkozóra kerül sor Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Ma délután Moszkvába utazom, és holnap reggel találkozóm lesz Putyin elnökkel” – közölte Araghchi újságírókkal Törökországban. A tárcavezető szerint Irán és Oroszország között „baráti kapcsolat áll fenn”, és hozzátette: „mindig konzultálunk egymással.” Irán hamar megindította a válaszcsapásokat, de egyelőre „csak” Izrael ellen. A bosszú részeként azonban az sem kizárt, hogy az iráni rakéták amerikai létesítményeket vesznek célba.

A cikk a videó után folytatódik

A sajtótájékoztató későbbi szakaszában Araghchi kemény kritikával illette a nyugati országokat, különösen a tárgyalási folyamatok során tanúsított magatartásuk miatt. Mint fogalmazott, soha nem bízott bennük, és ennek hangot is adott. „Soha nem bíztam a nyugati országokban a tárgyalások során, és most még több okunk van arra, hogy egyáltalán ne bízzunk bennük.” Egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy a diplomáciai próbálkozások megkezdése előtt „mindenkinek meg kell várnia az iráni válaszlépéseket.”

Araghchi elismerte, közvetett kommunikáció az Egyesült Államokkal továbbra is zajlik, annak ellenére, hogy a hivatalos tárgyalások félbeszakadtak a közelmúltbeli amerikai katonai akció miatt. „Amikor a tárgyalásokat az amerikai agresszió miatt megszakították, azóta is kapunk üzeneteket az amerikaiaktól különböző csatornákon keresztül – különösen Omán révén” – mondta a külügyminiszter, utalva arra, hogy Omán hagyományosan közvetítő szerepet tölt be Washington és Teherán között.

Mindeközben Kína is erőteljesen reagált az Egyesült Államok bombázására. A pekingi külügyminisztérium hivatalos nyilatkozatban „határozottan elítélte” a légicsapásokat, és hangsúlyozta, hogy Donald Trump katonai lépései „súlyosan megsértik az ENSZ Alapokmányát.” – számolt be a részletekről a Sky News.

A nemzetközi színtéren fokozódó feszültségek és a diplomáciai manőverezések egyértelműen jelzik, a térség jövője szoros összefüggésben áll azon hatalmak lépéseivel, akik közvetve vagy közvetlenül alakítják a Közel-Kelet erőviszonyait.