Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Irán már a legmodernebb ballisztikus rakétájával lövi Izraelt

Irán már a legmodernebb ballisztikus rakétájával lövi Izraelt

Irán már a legmodernebb ballisztikus rakétájával lövi Izraelt
Shutterstock

Irán is egyre súlyosabb fegyvereket vet be a közel-keleti háborúban.

Az Iráni Forradalmi Gárda (IRGC) közleményben erősítette meg, hogy újabb rakétatámadási hullámot indított izraeli területek ellen. Mint írták, „az izraeli célpontok elleni huszadik rakétatámadás néhány órája vette kezdetét”. A Gárda egyúttal bejelentette, most először vetették be az egyik legmodernebb fegyverüket, a Kheybar-Shekan ballisztikus rakétát, röviddel azután, hogy az USA bombákat dobott le rájuk.

A Kheybar-Shekan az IRGC saját fejlesztésű, közepes hatótávolságú rakétája, mely nagy pontossággal képes célba venni stratégiai létesítményeket – köztük katonai bázisokat, infrastrukturális csomópontokat és erősen védett objektumokat. A rakéta bevetését a Gárda a folytatódó izraeli csapásokkal indokolta, amik „iráni nukleáris létesítményeket, katonai állásokat és lakóépületeket vesznek célba” – idézi az Al Jazeera

A jelenlegi helyzet különösen összetett, miután nem teljesen világos, hogy az újabb iráni rakétacsapások közvetlen válaszként értelmezhetők-e az Egyesült Államok közelmúltbeli légicsapásaira, amelyek az iráni Fordow nukleáris létesítményt célozták, vagy csupán a folytatása az Irán által már korábban megkezdett válaszintézkedéseknek Izrael ellen.

Az iráni külügyminisztérium egy külön nyilatkozatban határozottan elítélte az amerikai támadásokat. „Az Egyesült Államok agressziója akkor történt, amikor Irán épp diplomáciai tárgyalásokat folytatott. Ezzel Washington súlyosan megsértette a nemzetközi jogot és a tárgyalások légkörét.”

A külügy továbbá leszögezte, hogy az amerikai lépések „veszélyes precedenst teremtenek”, és súlyos következményekkel járhatnak a térség biztonságára nézve. A Kheybar-Shekan rakéta bevetése pedig azt jelzi, hogy Irán kész tovább eszkalálni a helyzetet, és technológiai fölényét is mozgósítani fogja, ha úgy érzi, veszélyben van szuverenitása.