A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) bejelentette, a korábban szeptember 12-re kitűzött határidőt szeptember 18-ig meghosszabbítják a térítésmentesen igényelhető HPV elleni védőoltás beleegyező nyilatkozatának leadására.
Az intézkedés célja, hogy azok a szülők is élhessenek a lehetőséggel, akik az eredeti határidőt elmulasztották, így 7. osztályos gyermekük számára továbbra is biztosítható legyen az oltás.
„A nyilatkozatokat kitöltve és aláírva legkésőbb szeptember 18-ig kell visszajuttatni az iskolákba, ezzel biztosítható, hogy gyermekük térítésmentesen megkapja az önkéntes védőoltást.” Felhívták a figyelmet arra is, hogy a határidő után a vakcina már csak térítés ellenében, receptre lesz elérhető a gyógyszertárakban.
Az NNGYK kiemelte, hogy a HPV elleni oltóanyag nem tartalmaz élő vírust, és nem változtatja meg a sejtek működését. A védőoltás nemcsak a méhnyakrák, hanem több más daganatos megbetegedés – például a szeméremtest-, hüvely-, péniszrák, valamint a végbélnyílás és a garat bizonyos rákos elváltozásai – megelőzésében is hatékony, továbbá védelmet nyújt a nemi szervi szemölcsök kialakulása ellen.
A szakemberek hangsúlyozzák, hogy a HPV elleni védőoltás időben történő beadása kulcsfontosságú a megelőzésben, és a mostani határidő-hosszabbítás lehetőséget ad arra, hogy minél több gyermek részesüljön a térítésmentes védelemben.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
Liner/MTI



