Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Hosszú Katinka szerint fontos lenne, hogy a sportolókat ne kihasználják, hanem felépítsék

Meglátása szerint a sportolók egyáltalán nincsenek felkészítve a civil életre.

Hosszú Katinka szerint fontos lenne, hogy a sportolókat ne kihasználják, hanem felépítsékFotó: MTI/Kovács Tamás
Sport
Author image

Koós Alexandra

Szerkesztő

Mint ismert, január elején Hosszú Katinka bejelentette, hogy befejezi a pályafutását. A valaha volt egyik legjobb úszó elérkezettnek látta az időt arra, hogy megtegye ezt a lépést. Ahogy fogalmazott, sosem felejti el a verseny izgalmát, s úgy érzi, pályafutása során olyan értékes leckéket tanult meg, melyek messze túlmutattak a sporton. „Most, ahogy visszatekintek a karrieremre, óriási beteljesülést érzek. Az érmek és rekordok értékesek, de ami a legmélyebben megmaradt, az az úszás iránti örök szeretetem” – mondta akkor.

Hozzátette: reméli, hogy a következő években megoszthatja ezt a szenvedélyt másokkal, tanítva a fiatal úszóknak „azt a varázslatot, amit a vízben találtam, és bátorítva őket, hogy kövessék az álmaikat”.

A háromszoros olimpiai bajnok úszó a búcsú után most először adott interjút, amikor az ATV Húzós című műsorában Rónai Egon vendége volt – szúrta ki a 24.hu. Állítása szerint jó érzéssel töltötte el, hogy úgy fejezte be az élsportolói karrierjét, hogy „minden benne volt”.

Egyúttal azt érzi, nem volt nehéz kimondani, hogy vége volt. Mindemellett azt nyilatkozta, miszerint nem érezte problémának, hogy viszonylag későn jutott el az olimpiai bajnoki címig, mert így nem fenyegette a veszély, hogy fiatalon kiég. „A sikertől és a kudarctól egyaránt új lendületet kaptam. Ha valamivel felhúztak, akkor mindig nagyon jól ment az úszás, és a nagymamám azt mondogatta, ’ne bökdössék a tigrist, mert felbőszítik’ – jegyezte meg az egykori úszónő.

Továbbá a műsorban az is szóba került: szerinte fontos lenne, hogy a sportolókat ne kihasználják, hanem felépítsék. „Egyáltalán nincsenek felkészítve a civil életre. Mindannyian úgy vágunk bele gyerekként, hogy olimpiai bajnokok akarunk lenni, de ez csak nagyon keveseknek adatik meg, és fontos lenne, hogy a sport egyfajta edukáció legyen, és a sportoló emberileg többnek érezze magát, amikor vége a pályafutásának” – hangsúlyozta Hosszú Katinka. Ezért is fejlesztett ki egy programot, amelynek célja, hogy minél több gyereket tartson meg az úszósport számára.