A leghosszabb ideig élő állatok közé tartozik a grönlandi cápa, amely a sarkvidéki vizek mélyén 400 évig is élhet. A tudósok régóta próbálják megfejteni, mi állhat ennek hátterében. Úgy tűnik, kiderült, mi a titok: a bioRxiv preprint szerveren közzétett publikáció szerzői szerint a cápa DNS-ében van a válasz. Rengeteg genomjuk – DNS-bázispárjuk – van, nagyjából 6,5 milliárd. Ez nagyjából kétszer több, mint amennyi az emberi szervezetben található, de a cápák között is példátlan.

Külön érdekesség, hogy ezen genomok nagy része „ugráló génekből” áll. Ezek beillesztik magukat egy másik génbe, ezt követően pedig replikálják magukat – mint a BGR példaként hozza, olyan ez, mint amikor valaki beilleszt egy bekezdést egy dokumentumba. Egyúttal ki kell emelni: ez önmagában még káros lenne a túlélésükre nézve, de a grönlandi cápáknál az ugráló gének valójában a hosszú élettartamhoz járulhatnak hozzá.

Ugyanis megadják a lehetőséget más géneknek arra, hogy irányítsák a szaporodásukhoz szükséges „molekuláris gépezetet” – részletezi a HVG az IFL Science cikke alapján. A szakemberek szerint a grönlandi cápa az evolúciója során megtalálhatta a módját annak, hogy ellensúlyozza a „transzportálható elemek” negatív hatásait a DNS stabilizálására. Ugyan ez még egy nem lektorált tanulmány, a megállapítások forradalmiak lehetnek, akár az emberek szempontjából is.

Korábban egyébként azt is megírtuk, hogy hiperokos a gömbszövő pók, amely nem tátott szájjal várja a rovarokat, tesz is érte, hogy vacsora akadjon a hálójába: az elfogott hím szentjánosbogarak által kibocsátott villogó fényekkel csalogatja hálójába a zsákmányt. Ez a taktika különösen hatékony, mivel a szentjánosbogarak fénye a sötétben messziről is látható. Ennek vonzó hatása pedig megkönnyíti a pók számára, hogy passzív hálóját „aktív” eszközzé alakítsa.