Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Már Horvátországban is érik a nagy kémbotrány, súlyos az ügy

Már Horvátországban is érik a nagy kémbotrány, súlyos az ügy

Már Horvátországban is érik a nagy kémbotrány, súlyos az ügy
Shutterstock

Úgy tűnik, a horvátoknál is felütötte a fejét a kémkedés gyanúja, és nem is akármilyen módon.

Horvátországban komoly biztonsági ügy került napvilágra, miután a hatóságok őrizetbe vettek egy katonatisztet és szerb állampolgárságú barátnőjét, akiket kémkedéssel gyanúsítanak – közölte csütörtökön az államügyészség regionális hivatala. A nyomozás már elindult a párral szemben, azonban a vádemelés részleteit egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

A cikk a videó után folytatódik

Az államfő megszólalt az ügyben

Zoran Milanović köztársasági elnök hivatalos közleményben jelezte, hogy a gyanú szerinti fő érintett egy 54 éves horvát katonatiszt, J. I. monogrammal. A helyi sajtó arról számolt be, hogy az illető a horvát légierő pilótájaként szolgált, és részt vett a KFOR, vagyis a NATO vezette koszovói nemzetközi békefenntartó misszióban is.

A sajtóértesülések szerint őt és barátnőjét azzal gyanúsítják, hogy Szerbia számára folytattak kémtevékenységet, ami rendkívül súlyos vád, különösen ezekben a veszélyes időkben. A Reuters hangsúlyozta, a helyi lapok által közölt információkat független forrásból egyelőre nem tudták megerősíteni, és Szerbia hivatalosan nem reagált a vádakra.